zenesz_logo.png



Januárban írtunk az új hibrid juhar/nyír Starclassic Performer dobszettekről és már akkor megemlítettük, hogy az új összeállításokhoz különböző pergők külön is rendelhetők. Most az új Starclassic Performer pergődobokat szeretnénk megismertetni olvasóinkkal.

4 snare_new_700x.jpg

 

Az új Starclassic Performer sorozatú doboknál a Tama ötvözte a két leggyakoribb hangszerfát, amit a dobgyártásban használnak, vagyis a juharfát és a nyírfát. Az újonnan fejlesztett hibrid testek a juharfa meleg hangzását ötvözik a nyírfa tiszta, ütős megszólalásával. Az új pergők teste is az újonnan fejlesztetett hibrid juharfa/nyírfa kombinációból készült, és ez ugyanolyan kifejező hangzást eredményez, mint a tamok és lábdobok esetében.

Ezek a pergődobok 6 mm vastag, hatrétegű4 réteg nyírfa között 2 belső réteg juharfa – hibrid anyagból készültek, és mind az ütőfelületen, mind az alsó részen tartós és ütős hangzású EVANS dob bőröket kapott.

A Tama az elmúlt években is nagy hangsúlyt fektetett a Starclassic sorozatú dobtestek felületére, most a Starclassic Performer juhar/nyír pergődobok ugyanazokra a színekre lakkozott testtel érhetők el, mint a korábban bemutatott dobszettek. Ráadásul mind a négy színben kétféle, 14 x 5,5” és 14 x 6,5” méretű pergőt kínál a Tama.

 

 

tama-starclassic-performer-mbss55-car-caramel-aurora-14-x-5-5 700x.jpg


Starclassic Performer Caramel Aurora

•MBSS55-CAR

•Méret: 14" x 5,5"

•Faanyag: 6mm, 4 rétegű nyírfa + 2 rétegű juhrfa

•Öntött 10 lyukú káva

•Babák: Starclassic MSL-SCT

•Sodronyfeszítők: MCS70A/MCS70B

•Sodrony: 14"=MS20R14S

•Felsőbőr: Evans G1 coated (bevont), alsóbőr Evans 300

•Magasfényű lakkozású test

•Szín: Caramel Aurora

•Származási hely: Kína

•Nettó súly: 4,4 kg

Ár: 107 000 Ft

 

tama-starclassic-performer-mbss65-car-caramel-aurora-14-x-6-5-snare 700x.jpg


Starclassic Performer Caramel Aurora

•MBSS65-CAR

•Méret: 14" x 6,5"

•Faanyag: 6mm, 4 rétegű nyírfa + 2 rétegű juhrfa

•Öntött 10 lyukú káva

•Babák: Starclassic MSL-SCT

•Sodronyfeszítők: MCS70A/MCS70B

•Sodrony: 14"=MS20R14S

•Felsőbőr: Evans G1 coated (bevont), alsóbőr Evans 300

•Magasfényű lakkozású test

•Szín: Caramel Aurora

•Származási hely: Kína

•Nettó súly: 4,6 kg

Ár: 111 000 Ft

 

tama-starclassic-performer-mbss55-pbk-piano-black-14-x-5-5- 700x.jpg

 

Starclassic Performer Piano Black

Tulajdonképpen ez a pergő – a sorozat többi modelljéhez hasonlóan – ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik, mint az előbbiekben ismertetett Starclassic Performer Caramel Aurora pergődob. Ezért csak a legfontosabb jellemzőket, soroljuk fel, melyeknél a méret függvényében változnak adatok.

•MBSS55-PBK

•Méret: 14" x 5,5"

•Szín: Piano Black

•Nettó súly: 4,4 kg

Ár: 107 000 Ft

 

Tama Starclassic Performer MBSS65-PBK Piano Black 14 x 6,5 700x.jpg

 

Starclassic Performer Piano Black

•MBSS65-PBK

•Méret: 14" x 6,5"

•Szín: Piano Black

•Nettó súly: 4,6 kg

Ár: 111 000 Ft

 

tama-starclassic-performer-mbss55-msl-molten-steel-blue-fade-14-x-5-5-snare 700x.jpg


Starclassic Performer Molten Steel Blue Burst
 

•MBSS55-MSL

•Méret: 14" x 5,5"

•Szín: Molten Steel Blue Burst

•Nettó súly: 4,4 kg

Ár: 107 000 Ft

 

MBSS65_MSL 700x.jpg


Starclassic Performer Molten Steel Blue Burst
 

•MBSS65-MSL

•Méret: 14" x 6,5"

•Szín: Molten Steel Blue Burst

•Nettó súly: 4,6 kg

Ár: 111 000 Ft

 

 

MBSS65_DCF 700x.jpg

 


Starclassic Performer Dark Cherry Fade

•MBSS55-DCF

•Méret: 14" x 5,5"

•Szín: Dark Cherry Fade

•Nettó súly: 4,4 kg

Ár: 107 000 Ft

 

Starclassic Performer Dark Cherry Fade

•MBSS65-DCF

•Méret: 14" x 6,5"

•Szín: Dark Cherry Fade

•Nettó súly: 4,6 kg

Ár: 110 000 Ft

 


A szerelvények mindegyik pergőn krómszínűek, a dobtest élek 45°-os lekerekítésének köszönhetően a bőrök rezgését szépen átveszi a test, és vastag, gazdag tónusú hangot kapunk. A TAMA Starclassic Performer pergő sorozata a Starclassic örökséget továbbfejlesztve egyedi TAMA megszólalást és játékélményt nyújt, ami tagadhatatlanul újradefiniálja a professzionális dobokokról alkotott elképzelésünket.

A TAMA dobok európai és hazai forgalmazója a Meinl Distribution.