zenesz_logo.png



- KERES TIBOR - A tavalyi évhez hasonlóan idén is ott volt a Zenész Magazin a MEINL Distribution szokásos év eleji hangszerbemutatóján, a Meinl News Day 2020 eseményen.

LL_RSZ_SF 700.jpg

 

Lukács Laci - Tankcsapda, Rigó Szabolcs - Meinl East márka manager, és Sidlovics Ferenc - Zanzibar

 

A különbég csak annyi, hogy tavaly egy Budapest környéki szálloda konferencia terme adott otthont az eseménynek, idén viszont egészen Nürnbergig kellett repülnünk, és onnan még több mint egy óra autóbusszal Gutenstetten, a MEINL főhadiszállása. Népes magyar csoport – zenészek, hangszerboltosok – utazott ki a bemutatóra, amire az érkezésünket követő nap déltől került sor. Ha esetleg valaki nem lenne képben, a német Meinl cég a saját gyártású percussion hangszerek szinte felfoghatatlanul széles spektruma mellett cintányérokat és számos ütőhangszer kiegészítőt gyárt, az Ortega brandet is tulajdonolja, továbbá európai disztribútora a japán Ibanez gitároknak és Tama doboknak.

 

Meinl 450x.jpg

 Alexander Meinl ügyvezető igazgató, az alapító nagypapa, Roland Meinl fotója előtt

Az esemény Alexander Meinl, az alapító Roland Meinl unokájának köszöntő beszédével kezdődött, majd angol nyelvű, márkánkénti prezentációval folytatódott. A kelet-európai meghívottakon kívül németek és britek vettek részt a Meinl News Day 2020 bemutatón. Egy érdekes adat is elhangzott ezen a szakmai bemutatón, miszerint a Meinl és a hozzátartozó márkák eladásai Kelet-Európában pár éve folyamatosan elemelkedő tendenciát mutatnak. A prezentáció után átvonultunk a Meinl Showroomba, ahol a kiállított és persze kipróbálható hangszerek sokasága várt minket. Képtelenség lenne minden újdonságról egyetlen írásban beszámolni, de a legérdekesebb hangszerekre mindenképpen sort kerítünk.

 

Tama Starclassic Walnut Birch 700x.jpg

 Tama Starclassic Satin Purple Atmosphere Fade

 

Tama dobok

A Tama szekcióban már az első dobcuccnál megálltunk, és nemcsak azért, mert egy vonzó leányzó püfölte a bőröket, hanem közelről szemügyre vehettük a Tama Starclassic sorozatának új, látványos Satin Purple Atmosphere Fade színátmenetes, hibrid diófa-nyírfa testű dobjait, melyek többféle összeállításban is kaphatók. A helyszínen egy két felső- és két állótamos szettet állítottak ki.

 

Tama Superstar Classic, Pusztai Csaba 700x.jpg

 

A Tama Superstar Classic Gloss Java Lacebark Pine finish-sel rendelkező, 7 darabos, jávorfából készülő dobcuccal pedig éppen Pusztai Csaba ismerkedett.

 

 

Tama Superstar Hyper-Drive 700x.jpg

 

A Tama számos új színnel és borítással frissítette sorozatait, így láthattuk a Superstar Hyper-Drive Maple 4 tamos, 7 mm vastag, 8 rétegű 22"x 18"-as nagydobbal rendelkező szettjét Seefoam Green színben is.

 

Tama Star Mahagoni 700x.jpg

 

A Tama Star sorozatból egy hatrétegű afrikai mahagóni testű, mintás sapale réteggel borított ötdarabos szettet állítottak ki, aminek az ára kissé szívbemarkoló volt, a két álló tam, két felső tam, lábdob összeállítás ára pergő nélkül 2 345 000 Ft. Hiába, ezeket a dobokat kézzel készítik Japánban, és ennek komoly ára van.

 

Tama Club-Jam Flyer 450x.jpg

 


Érdekességként megemlítjük a japán gyártó mini méretű Club-Jam sorozatából a négy darabos Flyer szettet, melynek lábdobja mindössze 10x14 inches, az ára is barátságos 127 000 Ft, a Candy Apple Mist színben kiállított dob jó kis „roham cuccnak” tűnik. A Tama standon természetesen mindenhol a Meinl különböző kategóriájú cintányérjai egészítették ki a dobokat.

 

Tama pergődobok 700x.jpg

 

 

Tama Concert Tom szett 700x.jpg

 

A komplett dobcuccoktól kissé távolabb megcsodálthattuk a Tama elképesztően széles pergődob kínálatát, valamint a szintén jelenlévő, jávorfa testű Tama Concert Tom készletet.

 

Ibanez RG  700x.jpg

 

Ibanez RG Premium gitárok

Ibanez gitárok

A Zenész online felületén már írtunk az Ibanez AZ Premium és Prestige, valamint az RG Premium sorozatok újdonságairól, de más volt közelről látni és megfogni ezeket a látványos, csomós nyárfa toppal készülő, különleges finish-sel megáldott gitárokat. Azóta már megérkezett hozzánk egy gyönyörű Ibanez AZ226PB Premium gitár tesztelésre, a cikket hamarosan olvashatjátok a Zenész Magazin weboldalán.

 

Ibanez basszusok 450x.jpg

 Középen Ibanez EHB1505, balra BTB 845-CBL

 

Basszusokban sem volt hiány, itt volt az Ibanez BTB 845-CBL öthúros basszusa, aminek a 20. évfordulós limitált kiadású darabját tavaly már tesztelte a Zenész Magazin is. Újdonság az Ibanez „fej nélküli” EHB1000 és EHB1500 basszusgitár sorozata, melynek modelljeivel a cég a gitár hordozhatóságát és játékkényelmét kívánta megnövelni – ahogy a prezentáción hallhattuk.

Az EHB1000 sorozatban négyhúros, öthúros és öthúros multi menzúrás modelleket találunk, melyek amerikai hársfa testtel készülnek és egyszerűbb a fényezésük. Az EHB1500 szériában már mindegyik modell testének anyagát afrikai mahagóni adja, amire csomós nyárfa top került. Négyhúros, öthúros, öthúros multi menzúrás, és hathúros multi menzúrás gitárok alkotják a családot.

 

LukĂĄcs Laci egy Ibanez basszussal_700x.jpg

 

Itt futottunk össze Lukács Lacival, a Tankcsapda basszeros-énekesével, aki több szálon is kötődik a Meinl által forgalmazott Ibanez márkához: három darab számára készült egyedi Ibanez basszusgitárt használ, ugyanakkor forgalomba került a nevével fémjelzett limitált kiadású Ibanez TP15-BKF Lukács akusztikus gitár is.

 

  • Itt jegyezzük meg, hogy ezt az Ibanez TP15-BKF Signature akusztikus gitárt megnyerhetitek, ha részt vesztek egy nyereményjátékon, amiről ITT olvashattok részletesen.

 

Ibanez SteveVai 700.jpg

 

Tovább sétálva lettünk figyelmesek az Ibanez Steve Vai PIA3761-SLW modellre, amit egy üveg vitrin védett a kíváncsiskodó kezektől, de még így is, a kicsit sejtelmes megvilágítás ellenére is, fenségesen tündökölt aranyszínű szerelvényeivel és DiMarzio UtoPIA hangszedőivel. Azóta már az árát is tudom, az is fenséges, 1 171 900 HUF.

 

Ortega elektroakusztikus basszus ĂŠs MolnĂĄr MĂĄtĂŠ 700x.jpg

 

Ortega gitárok, ukulelék

Az Ortega szekcióban Molnár Mátéval, a Road zenekar basszeros frontemberével találkoztunk, aki egyébként akusztikus koncerteken egy ORTEGA KT-WALKER-V2 elektro-akusztikus basszusgitárt használ. Rögtön fel is kapott egy ilyen hangszert, és azt is elmondta, hogy többek között azért szereti ezt a gitárt, mert erősítve kivételesen természetes, a bőgőéhez hasonló hangzása van, ami a méretét tekintve nem kis teljesítmény.

 

SzĂŠlinger Anna egy Ortega gitĂĄrlele 450x.jpg

 

Itt, az Ortega hangszerek között akadtunk rá Szélinger Anna, alias CéAnne-ra, aki szintén hivatalos Ortega előadó, és éppen egy Ortega gitárlelét hangolt, hogy egy kis bemutatót rögtönözzön. Az Ortega elektroakusztikus hangszerek az Ortega H-One akusztikus erősítőn, valamint S-One és S-Two ládákon szóltak kiváló minőségben – ezt több gitáros és ukulelés meghallgatása után tanúsíthatom.

 

Ortega Family Guitars 700x.jpg

 
Négyen a Family sorozatból: R122 balkezes 3/4-es, R121 1/4-es, R121 7/8-os gitár és RCE125SN-SBK elektroakusztikus gitár

 

A déli prezentáción már szóba kerültek az Ortega új nejlon húros Student és Family sorozatú gitárjai. A belépő szintű Student családból az RSTC5M modell elektronika nélküli akusztikus gitár, cédrusfa tetővel, míg a Family sorozatból az RCE125SN-SBK cutaway fazonú, mahagóni testű, lucfenyő tetővel ellátott, Ortega MagusPro elektronikával szerelt, selyemfényű fekete modell debütált.

 

KĂśzĂŠpen Timbre sorozatĂş gitĂĄrlelĂŠk 700x.jpg

 Középen RGL5EB-CE és RGL5EB guitarlele

 

Az Ortega ukulelék, banjolelék és gitárlelék terén rengeteg a 2020-as újdonság, ezekből kiemelnénk a Timber sorozatban készülő RGL5EB gitárlelét, ami hagyományos és cutaway fazonú testtel RGL5EB-CE típus megjelöléssel is készül. A nyitott pórusú lakozású, ébenfából készülő hangszer hagyományos kivitelű verziójában nincs elektronika, míg a cutaway változat ORTEGA MagusUke előerősítő rendszert és beépített hangolót is kapott.

 

Ortega Custom Built HYDRA-ZS 700 crop.jpg

 

Gyönyörű és érdekes hangszer az Ortega Custom Built szériában kapható kétnyakú HYDRA-ZS ukulele, melyen nem kevesebb, mint 8 + 4 húrt pengethetünk. A tenor méretű testtel rendelkező hangszer látványos ziricote toppal büszkélkedhet.

 

keiki 650x.jpg

 

Az Ortega gondolt a teljesen kezdőkre és a gyerekekre is, számukra a Keiki sorozatban hat új modellt mutattak be, mindegyik hangszer fedlapja eltérő színes grafikával díszített, ezek az ukulelék szoprán méretben készülnek. Hangolóval, hevederrel, pengetőkkel és huzattal, csomagban kaphatók ezek a jópofa kis hangszerek.

 

Meinl cajon 700x.jpg

 


Meinl ütőhangszerek, cintányérok

Az Ortega részlegtől továbbhaladva a Meinl cajonoknál találtuk magunkat, ahol persze csak egy kis ízelítő fért el a Meinl által gyártott 145 féle cajonból. Hallhattunk egy különös alakú, térdre helyezhető változatot ebből a hangszerből, ami hasonlított az általunk már tesztelt Meinl Slaptop cajonokhoz, de mégsem volt ugyanaz.

 

Meinl Cajon kĂŠszlet 700x.jpg

 

Kiállítottak egy komplett kihangosított cajon készletet cinekkel, lábcinnel, lábgéppel és azzal az új  Meinl Percussion Stomp Box-szal, amiről pár napja írtunk, mit mondjak, baromi jól szólt. A háttérben kongák garmadája sorakozott, a polcokon gyönyörű bongók, és egzotikus perkák, a helyszín látványnak sem volt utolsó.

 

Meinl HCS tĂĄnyĂŠrok 700x.jpg

 

 

Meinl cinek 700.jpg

 

A Meinl céget azt hiszem, legtöbben világhírű cintányérjairól ismerik. Nos, ebben sem volt hiány, láthattuk, hallhattuk a Meinl Classics Custom Extreme Metal és Dark tányérjait, a HCS sorozat darabjait, és gyönyörködhettünk a legendás Byzance Foundry Reserve Törökországban készült cintányérjaiban. Nem volt hiány a különféle egzotikus ütőhangszerekből sem, így például az egyre népszerűbb, különböző méretű és hangolású Handpanek is jelen voltak, de nem hiányoztak a tibeti Singing Bowl-ok és djembe dobok sem.

 

Meinl Viva Rhythm 700.jpg

 MEINL VivaRhythm Djembe dobok

 

Tavaly azzal zártam a Meinl News Day-ről szóló írást, hogy pár óra és a rendelkezésünkre álló hely nem elég a látottak bemutatásához. Idén ez fokozottan igaz, tekintve, hogy a Meinl központ Showroomja a tavalyi helyszínnél jóval nagyobb. Annyit tudunk ígérni, hogy folyamatosan bemutatjuk a Meinl, Ortega, Ibanez és a Tama 2020-as újdonságait.

 

meinl handpan 700.jpg

 Meinl handpan és egyéb egzotikus ütőhangszerek

Ami nagyon tetszett a méreteiben és sokszínűségében is impozáns bemutatóban, hogy egyszerre volt laza és jól szervezett. Az érdeklődő zenészek kedvükre próbálgathatták a hangszereket a hivatalos záráson még jóval túl, a meghívottaknak rendezett parti után is, amikor mi már régen a szállodában válogattuk a fotókat és hozzákezdtem ennek a cikknek a megírásához.

 

Fotó:
Sós Gábor
photo & graphic design
https://www.facebook.com/sosdesign.hu/

További fotók a Zenész Magazin Facebook oldalán: https://www.facebook.com/ZeneszMagazin/