zenesz_logo.png



Július 31-én jelent meg Barkóczi Bence – az Új Gitáros 2018 tehetségkutatójának győztese – Meristem nevű projektjének legújabb lemeze, Dark Phase címmel.

Meristem 700.jpg

 

Július 31-én jelentette meg friss lemezét – a Magyarországon egyedülálló – modern instrumentális zenét játszó csapat, a Meristem. A Dark Phase címre keresztelt alkotás, egyedi hangszerelésével, változatos, sokszínű világával, egy újabb mérföldkő a zenekar életében.

„A lemezen található hét dal, mindegyike önállóan létező, lélegző, intenzív szerzemény, de mégis, a Dark Phase zenei mikrokozmoszának organikus részei” – emeli ki Barkóczi Bence a zenekar megálmodója, és dalszerzője. Az albumot Barkóczi Bence gitáros, Schiszler Soma (AWS) basszusgitáros, és Markó Ádám (Cloud9+, Special Providence, USEME) dobos, nagyrészt a SuperSize stúdióban rögzítette. Az új album Circus című dalához már videóklip is készült, amit mi is közreadunk.

 

 

A Meristem formációt jelenleg két állandó tag alkotja - Barkóczi Bence gitáros és Schiszler Soma basszusgitáros - hamarosan új zenészek csatlakoznak hozzájuk, hogy teljessé tegyék az élő felállást. Az együttes célja az, hogy hamarosan élőben is bemutatkozzanak, és színpadra vigyék a Dark Phase anyagát.

Dark Pase track lista:

1. Circus
2. Infected
3. Elytron
4. Colony Collapse
5. Rise
6. Poisoner
7. Ocular

Spotify: https://spoti.fi/3gh7mey
Apple Music: https://apple.co/3hSmsr7
Deezer: https://bit.ly/3gjstg4
Youtube: https://bit.ly/3jWPDuW
Facebook: https://www.facebook.com/meristemmedia/
Instagram: https://www.instagram.com/meristemmedia/