ZenészmagazinZeneszöveg.hu beszélgetések Senával

Zenészmagazin | 2017. December 21., Csütörtök 10:00

A Zeneszöveg.hu beszélgetések sorozatban a legkülönfélébb stílusokból érkező szerzőket ismerhetünk meg, sajátos, egyedi nézőpontból.

z9013_700x.jpg

 

Fotók: Sós Gábor

 

 

A Zeneszöveg.hu munkatársai több mint egy éve dolgoznak a sorozaton, amely már a 23. résznél tart, s bíznak benne, hogy a jövőben még több tartalmas, izgalmas, ugyanakkor egy picit az átlagtól eltérő beszélgetést mutathatnak be a közönségnek, magyar zenészekkel, dalszerzőkkel és szövegírókkal.

 

"A dalszerzés önterápia. A magyar nagyon sokrétegű, sok értelmű, játékos, bonyolult nyelv. Nagyon-nagyon sok mindent ki lehet hozni egy mondatból, attól függően, hogy hogyan mondja az ember. Nagyobb játszótér a magyar szókincstár, több mindent lehet vele csinálni, mint az angollal."


 

 

 

Sena már az óvodában is folyamatosan részt vett mindenféle kreatív tevékenységben, mint pl. a tradicionális dobolás, ének, tánc, versmondás, színjátszás, az általános iskolában pedig már maga is írt és előadott színdarabokat, előadásokat. A középiskolában már MC-ként vált népszerűvé. Gyerekkorától kezdve szinte egész életét a színpadon töltötte.

 

2001-ben kezdte zenei karrierjét Budapesten. Az Irie Maffia mellett újabb lépést tett a kalandos zenei lélekkeresésében legutóbbi, második szólóalbumával. Olyan dalokról van szó, melyek a soul, az R'n'B és a hip-hop keverékei, az élet és a természet szeretetével, Sena különleges világnézetével fűszerezve, mindeközben vegyítve az afrikai gyökereket és a kortárs popzene legújabb trendjeit – ebből áll össze az énekesnő összetéveszthetetlen zenei világa.

 

 

A második rész itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=ZB-7zbGzItY

 

Sena dalszövegek a Zeneszöveg.hu oldalán ide kattintva érhetőek el.

 

Hamarosan érkezik a Zeneszöveg.hu beszélgetések folytatása is, melynek gyorsabb eléréséhez ITT tudtok feliratkozni a Zeneszöveg.hu YouTube csatornájára.

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.110235 másodperc.