ZenészmagazinYOULÏ – SZERETNI KELL

Zenészmagazin | 2020. Július 09., Csütörtök 09:00

Koronavírus, rasszizmus, önmagunk elfogadása, erről szól a Szeretni kell.

HJ_2 550x.jpg

 

 

„Mikor megírtam a dalt még nem sejtettem, hogy a megjelenéskor ilyen aktuális lesz a szöveg mondanivalója, bár örök érvényű gondolatokat igyekeztem megfogalmazni, még ha nem is volt ez teljesen tudatos a részemről.

 

Franciaországban voltam egy turnén és kicsit magányosnak éreztem magam, szerencsére nálam volt a laptopom és a roll up zongorám, ami mobil és könnyen vihetem bárhová, ezért mindig, mindenhol segít a dalszerzésben. Összeraktam a mini stúdiót és elkezdtem megírni a dalt. A szöveg csak úgy jött belőlem, spontán leírtam az érzéseimet és a gondolataimat.

 

Sokan nem ismernek, mégis véleményt alkotnak rólam vagy kitalálják, milyen vagyok. Persze ha valaki olyan pályát választ, aminek része a nyilvánosság, akkor ne csodálkozzon ezen, mégis néha egészen meglepődöm azon, hogy emberek mennyire félre tudnak érteni és hogy a velem kapcsolatos előítéleteik miatt akadályokba, ellenállásokba ütközöm.

 

Erről is szól a dal, de arról is, hogy tényleg szeretni kell, mert nincs más univerzális gyógymód az olyan problémákra, mint például a rasszizmus. Az, hogy valakinek meg kell halnia, csak mert más színű a bőre, teljesen nonszensz és azt gondolom, aki képes a bőrszíne miatt haragudni egy másik emberre, annak a szívéből teljes mértékben hiányzik a szeretet, nem szereti saját magát sem. Még ha ez szentimentálisan is hangzik, akkor is úgy érzem, valahol itt van az igazság. A szeretet arra is vonatkozik, hogy magunkat is szeretni kell, meg kell tanulni, még ha ez nehéz is néha. Én például nagyon kritikus vagyok magammal és sokszor túlzottan kemény, ezért én is tanulom szeretni önmagam, és a hibáim, hiányosságaim miatti önostorozás helyett arra fókuszálni, amiben jó vagyok.

 

A járvány, ami felforgatta az emberiség életét, elgondolkodtatott. Mit tehetünk akkor, amikor elveszítjük a munkánk, megáll az élet, akadályozva vagyunk abban, hogy úgy éljünk, ahogy szeretnénk? Ez rengeteg frusztrációt és dühöt válthat ki, mégis egyetlen megoldás van ezek kezelésére, hogy szeretjük a világot, még annak ellenére is, hogy számtalan okunk lenne gyűlölködni és másokat hibáztatni. Azt hiszem, az emberi nagyság itt kezdődik és nem a vagyon, a sikeresség vagy az határozza meg a nagyságot, hogy ki mennyire népszerű, hanem az, hogy mennyire tud akkor is szeretni, amikor minden ellene szól.”

 

 

 

 

„A dalhoz készült klip is különleges lett, hiszen egy Franciaországban élő, Primanima és George Pal-díjas magyar lány, Varga Tímea rajzolta, aki a MOME Animáció szakán végzett.

 

A klip ötlete, hogy legyen animáció, a menedzseremtől, Benedek Katalintól jött. Azon gondolkodtunk, hogy hogyan csináljunk minőségi klipet a karantén alatt, amikor forgatni stábbal nem igazán lehet. Kati dobta be az ötletet, hogy mi lenne, ha animációs klip lenne? Nagyon megtetszett az ötlet és nemcsak amiatt, mert nem kell hozzá stáb, hanem mert imádom az animációt és régi vágyam volt egy rajzolt, izgalmas klip, ami valahogy különlegesebb is, mint egy hagyományosan forgatott videó.

 

A klip különlegessége, hogy telefonnal készítettünk rólam egy csomó felvételt, amiket Timi felhasznált, így én is tudtam szerepelni a videóban. Timi közel 3 hónapig rajzolta kockáról-kockára a klipet, rengeteg munkája van benne és nagyon sok egyéni gondolatot tett hozzá, amiktől egy igazi művészi alkotás lett a videó.”

 

https://www.facebook.com/youlimusic/

 

A videoklip az NKA támogatásával jött létre

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.097046 másodperc.