ZenészmagazinWatchMe: Üdvözlet Pásztor Annának, köszönet a létéért

Zenészmagazin | 2017. Július 22., Szombat 11:00

Videopremier: első magyarnyelvű száma, a Vonalkód után ismét egy anyanyelvű nótával rukkolt elő az izgalmasan fűszerezett, játékos WatchMe.

 

 

A Játszunk című dalról a zenekarvezető, a szaxofonos Baracskay Rita mesélt.

 

Mikor, kinek a fejéből pattant ki az ötlet?


Pont egy éve a Veszprémi utcazene Fesztiválon gondolkodtunk el azon, hogy ideje egy magyar dalnak. Egyrészt mert nagyon családias, isteni fesztivál hangulat volt, másrészt a zsűri is folyton kiemelte, hogy igényelnék ezt tőlünk. Ekkor leültünk és elkezdtünk arról agyalni, hogy melyik az a magyar előadó, akinek a személye és a szövegei is mindannyiunkhoz közel állnak. Hát nem volt egyszerű! Én is és szerintem a többiek is szigorúak vagyunk, aztán Szelina felvetette, hogy „bakker az Anna”. Innentől tök egyértelmű volt, így meglett a szöveg, a zene pedig már jött magától. Üdvözlet Pásztor Annának és köszönet a létéért!

 

 

5 (1)_700.jpg

 

 

BOM ismét veletek dolgozott. Miért pont őt választottátok/vontátok be ebbe a nótába is?


Ott ült mellettünk az asztalnál, nagyon cink lett volna kihagyni! Viccet félretéve, ezt a szöveget egy teljesen más formáció teljesen más dalára írta, viszont szerintem annyira beleillik a dal hangulatába, hogy addig-addig fenyegettem és zsaroltam Bomot, amíg beadta a derekát. Köszönjük neki. Nem titok az sem, hogy a zenei alap ötlete Mr. Woodnote-tól származik, aki egy zseniális és az újításokat nagyon kedvelő szaxofonos, de azért nem skatulyáznám be ennyivel. Ő az, aki együtt dolgozott az itthon is híres Dub Fx-szel és nagyon is érdemes figyelni a munkáit, nem csak a fúvósoknak. Ez az első olyan dalunk, ahol az alapötletet ennyire nagymértékben inspirálták más művészek, ennek ellenére azt gondolom, hogy nagyon is átformáltuk ezt a dalt a saját szájízünkre. Személy szerint nekem az egyik kedvenc momentumom a koncertjeinken ez a dal.

 

Facebook: https://www.facebook.com/watchmeband/?fref=ts

Az új videoklip linkje: https://www.youtube.com/watch?v=kRFm9gtBggY

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.103998 másodperc.