ZenészmagazinÚj klip és egy koncert a kitörés jegyében Szedertől

Zenészmagazin | 2019. November 23., Szombat 10:00

Bátran lépek című lemezéhez négy részes klipsorozatot készített Szeder, melynek második állomása a Szabadok leszünk.

SZ SZ K 700.jpg

 

A dal annak az állapotnak az eléréséről szól, amikor felszabadulunk, és ennek köszönhetően a vágyaink is zöld utat kapnak. A szám üzenete köré épül Szeder november 28-i Ellátóházbeli koncertje, A kitörés is.

 

Szeder harmadik lemezével, a Bátran lépekkel a sanzonos alapoktól elrugaszkodva egy dinamikus, sokszínű, már-már rockos világba lépett. A mélyebb, személyesebb szövegek az útkereső embernek segítenek válaszokat találni. „Az album az útkeresés és a felszabadulás különböző fázisairól szól, így nem mindegy, milyen sorrendben követik egymást a dalok a lemezen. Ezt szerettük volna vizuálisan is megmutatni a klipsorozattal. A dalok egymás után lejátszva egy történetet fognak kiadni” – meséli Szeder. A klipek koncepcióját Jenőfi Dániel rendező-operatőrrel találták ki közösen. A Szabadok leszünk a Szétesem, összerakom című klip folytatása, amelyben egy T-Rex kergette Szedert egy labirintusban. Ezúttal egy házibuli a helyszín, ahol a dinó már a bulizó tömeg – melyben a zenekar tagjai is feltűnnek – aktív résztvevője lesz.

 

 

 

Szeder_zenekar 700x.jpg

 


„A Szabadok leszünk arról a folyamatról szól, amikor sikerül levetkőznünk minden előítéletünket és negatív hiedelemrendszerünket, ennek köszönhetően pedig felszabadulunk. Így onnantól az életet teljes élvezettel élhetjük, minden igaz vágyunknak zöld lámpát adva. Az első klipben még menekülök a dinó elől, ami bármilyen félelem megszemélyesítése lehet. Ebben már nemcsak szembenézek, hanem meg is barátkozok vele” – idézi fel az énekesnő. A következő Szeder koncert fantázianeve a folyamatra utalva lett A kitörés. „Vannak állapotok, amikor sokáig érezzük magunkat megkötve szituációk, érzelmek, emberek vagy bármilyen élethelyzet által. Majd eljön a kitörés, melynek köszönhetően egyszer csak a sok piros és sárga után végre zöldre vált a lámpa. Kitörsz, mint egy vulkán vagy rakéta, ami téged a belső értékeid szerinti méltó helyedre repít. Számomra ez a sok mennyiségi fejlődés utáni minőségi szintlépés. Ennek a jegyében fog telni a november 28-i koncertünk.”

 

 

 

 

Szeder: A Kitörés

2019. november 28., Ellátóház

https://www.facebook.com/events/1041430646051437/

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.143812 másodperc.