ZenészmagazinÚj dal Marble Mist készülő lemezéről

Zenészmagazin | 2018. Május 30., Szerda 11:00

A négytagú Marble Mist zenekar 2017 márciusában alakult, és rá fél évre már ki is adták első kislemezüket, az öt számos Eternal-t. Magukat indie rock zenekarnak tartják, de sokszor kísérleteznek más stílusokra jellemző dallamok és ritmusok kipróbálásával is.

 

mm 700x.jpg

 

 

A Tainted Love a már javában készülő nagylemezük első single-je, ami jól ötvözi az eddigi, és a készülő új számaik hangzásvilágát is. A dalt, ami igazi csapatmunka volt, az Origo hangstúdióban vették fel, Beke István és Cserny Kálmán „Bogi” közreműködésével.

 

"A zenei alap egy próbatermi jam session során született, ahol Szabi, a basszusgitárosunk elkezdte az elején lévő dallamot játszani két szám között, majd abból kibontottuk a szám többi részét” – mesélik az alkotói folyamatról. “Fix szöveg sokáig nem volt rá, aztán Bence, az énekesünk egyik délután borozgatás közben ihletet kapott, és így születtek az exbarátnője által inspirált versszakok, amik két ember közti szerelem megromlásáról szólnak. Balázs, a szólógitárosunk ezt átnézte, belefonta a saját gondolatait a témával kapcsolatban, így alakult ki a végleges verzió.”

 

A srácok aztán gyakorlatilag egy egyszerűen nagyszerű, DIY módszerrel ehhez forgattak klipet, méghozzá egy izgalmas szövegvideót, amit maguk a budapesti utcák és terek inspiráltak.

 

 

 

 

"Egyik márciusi délután bementünk a városba beszélgetni, sörözgetni, ötletelni, hogy milyen snittekből lehetne megcsinálni magát a klipet, aztán megbeszéltük, hogy felveszünk pár érdekesebb hátteret a város központjában és azokra rakjuk rá a szöveget. A felvételeket Balázs készítette és vágta össze, majd a szöveget Habony Dalma illesztette rá.”

 

Facebook: https://www.facebook.com/marblemistband/

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.116125 másodperc.