zenesz_logo.png



Lemezbemutató turnéja során január 19-én az Akvárium Nagyhallban tartja budapesti koncertjét az Intim Torna Illegál, melynek Élni jöttünk című, még tavasz legvégén megjelent lemeze pár napja bearanyozódott.

 

Intim Torna IllegĂĄl_press photo1_Kabarcz ZsĂłfi_700x.jpg

 

Fotó: Kabarcz Zsófi

 

Mindezt megünnepelendő vadonatúj fényekkel és egy vadonatúj dallal is érkeznek a rengeteg klasszikus sláger mellett. A fényeket még nem tudjuk megmutatni, de a Hibátlan című dal már meghallgatható.

 

Az ITI 2018 tavasz végén jelentette meg legfrissebb, negyedik nagylemezét Élni jöttünk címmel, melyről legutóbb decemberben a BÚÉK című filmben is hallható Minden kedden című dalhoz készült a filmvígjátékhoz kapcsolódó videoklip. A fizikai formátumban, MOL-kutaknál kapható album pár napja aranylemez lett.


„Közben sokat dolgoztunk a színpadi show-n, amit 2019 január 19-én mutatunk be a nagyérdemű publikumnak” – mondja Dorogi Péter, a zenekar énekes-gitárosa. „Erre az alkalomra készítettük el a Hibátlan című dalt, amellyel szeretnénk a rajongóinknak megköszönni, hogy aranylemezzé válhatott az Élni jöttünk és viszonozhatjuk azt a szeretetet, amit egész évben kaptunk.”

 

„Nem kell jobbnak, szebbnek vagy sikeresebbnek lenni, a boldogság-boldogtalanság nem egy verseny. Lehetsz boldog, boldogtalan, szegény, gazdag, csúnya, szép, felnőtt, gyerek, öreg, fiatal, lusta, szorgalmas, beteg, egészséges, senki sem hibátlan, és nem is kell a hibátlanságra törekedni” – mesél a Hibátlan című dal inspirációjáról Péter. „Úgy hibátlan, ha van hibád. Mindannyian különbözünk egymástól, és ez tesz minden egyes élőlényt egyedivé. Ezt az egyediségünket folyton meg akarja változtatni a környezetünk, és amikor szeretnénk megfelelni ennek az elvárásnak, állandóan megpróbáljuk beleerőltetni a személyiségünket és a megjelenésünket sztereotip szerepekbe, és így lassan elveszíthetjük azt a kincset, amit kaptunk a születésünkkor: az megismételhetetlen egyediséget és a boldogságot.”

 

 

 

 

Az Intim Torna Illegál megalakulása óta hazánk egyik kedvenc koncertzenekara, a klub- és fesztiválélet egyik legenergikusabb produkciója, amely mély gondolatokat tálal fülbemászó slágerekbe csomagolva, melyekből a Vágjál lyukat a kádba egyenesen szlogen lett, de a Mennyország kapuján át a Köszönöm szépenig vagy az idei Feltettem a polcra a szívemetig számos dal megjárta a rádiós slágerlisták tetejét. Képviselték már Magyarországot Európa legrangosabb showcase-eseményén, a Eurosonic fesztiválon. A megújult zenekar a tavalyi Köszönöm szépen EP dalait is beépítve egy egységes albummal jelentkezett Élni jöttünk címmel.

Élni jöttünk album
YouTube:
https://bit.ly/2xeM5Ae

Spotify: https://spoti.fi/2xhEQaK

 

 

Koncertdátumok:

2019. január 19. Budapest, Akvárium Nagyhall

2019. január 26. Debrecen, Roncsbár

2019. február 8. Veszprém, Expresszó

2019. február 16. Miskolc, Helynekem

2019. február 22. Szombathely, Cinema Café

2019. február 23. Pécs, Pécsi Est Café

2019. március 8. Szeged, JATE KluB

2019. április 13. Székesfehérvár, Petőfi Kultúrtanszék

 

2019. január 19. Budapest, Akvárium Nagyhall


Jegyek:

https://bit.ly/2Kn6hmc

Jegyárak:

Early Bird: 2500 HUF ELFOGYOTT
Kedvezményes elővétel: 3000 HUF ELFOGYOTT
Normál, helyszíni jegy: 3500 HUF

Menetrend:

20:00 Kapunyitás
21:00 Koncertkezdés