zenesz_logo.png



A popzene egyik legjellegzetesebb témája, a szakítás ihlette meg a hangszeres hiphopot játszó dunaújvárosi BeatKOHO zenekart – a végeredmény azonban nem közhelygyűjtemény, hanem egy személyes érzésekkel teli, sajátos hangulatú, ráadásul slágeres szám, amihez klip is készült, ami már megtekinthető.

 

BeatKOHO_2_700x.jpg

 

 

A BeatKOHO hosszú évek tervezgetése és szerveződése után 2010-ben indult el. Egy dunaújvárosi zenekartól még csak nem is meglepő egy olyan szimbólum, mint a kohó használata – mondhatnánk egyszerre komolyan és némi iróniával –, ám ennél sokkal fontosabb indok, hogy a hatosfogat tagjai különböző zenei irányokból - hiphop, pop, rock - érkeztek abba az olvasztótégelybe, ahol a BeatKOHO zenéje kiforrt.

 

Színpadra először 2011-ben álltak (a Hősök vendégeként), Fújd ki című bemutatkozó lemezük pedig 2012-ben jelent meg, melyet 2014-ben követett a Hibátlan című EP. Több daluk is bemutatkozott a Petőfi Rádióban, és az elmúlt években olyanokkal zenekarokkal koncerteztek együtt, mint a Punnany Massif, az Irie Maffia, az A.K.K.E.Z.D.E.T. P.H.I.A.I., vagy a Halott Pénz, melynek 2016-os tavaszi turnéján szinte végig vendégszerepeltek, s felléptek a teltházas Budapest Park-koncerten is.

 

A zenekar tagjai: Joó László (Joe) - rap, Pacskó Ádám (Paths) - rap, Tarány Tamás - ének, Parádi Albert - basszusgitár, gitársávok, Szaksz Ferenc - dob, Keresztes Róbert - scratch, sampler.

 

Most megjelent dalukat többszörös magánéleti válságok ihlették; a Hol a vége? a saját életükről szól.

 

 

 

 

„Ez az első olyan BeatKOHO-dal, amibe direkt behoztuk Tomi hangszerét, a gitárt, eleve úgy íródott a dal, hogy az éneklésen kívül Tomi mindenképpen gitározzon benne, és mindez a klip koncepciójához is jól jött” – meséli Pacskó Ádám, azaz Paths. „A keverés és mastering Deutch Gábor Anorganik munkája, aki mindezt valahol Ázsiában követte el, ugyanis amikor megkerestük a feladattal, éppen utazott, de szívesen vállalta a dolgot. Joe a dalírás kezdetekor nehezen tudott azonosulni a mondanivalóval, hiszen ő boldog házasságban él, és heteken belül megszületik első gyermeke. Ha már a dal történeténél tartunk, bizonyos tekintetben legszívesebben soha nem készítettem volna el ezt a számot. Azt szoktam mondani, hogy a Hol a vége? az a BeatKOHO dal, aminek nem szabadott volna megszületnie. De ha már megszületett, és ilyen jól sikerült, hát örülünk neki.”

 

BeatKOHO YouTube: https://bit.ly/2reBiQg
BeatKOHO Facebook: https://www.facebook.com/beatkoho/