zenesz_logo.png



A the False zenekarról legutóbb 2018 őszén írtunk, mégpedig az akkor frissen megjelent Utad c. első albumuk kapcsán. Némi átalakulás után a the False újabb albummal jelentkezett.

the False 2 500x.jpg

 

 

Az első album megjelenése óta sok változás történt a the False zenekar életében. 2019 év végén megjelent a második albumuk Maradj magad címmel, amit az érdi Nortyx stúdióban rögzítettek. Dinamikusabb dallamokkal és mélyebb szövegekkel készült el az új anyag. A zenekar a saját útját járva az életből meríti gondolatait, amik szívhez szóló melankolikus köntösbe bújva, mégis pozitív kicsengésű mondanivalóval rendelkeznek. A dalokhoz klipek is készültek, és a címadó dalé igazán eredeti lett. Az élvezetes forgatás eredménye és mondanivalója magával ragadja és megérinti a nézőt. Orosz Árpád munkája igazán jól sikerült.

 

 

 


Az évek folyamán volt néhány tagcsere. Az élet többi részén is változnak a személyek, a zenekar sem úszta meg az átalakulást. De nem hátra, hanem előre tekintenek és úgy érzik, jó irányba haladnak. Az alapító Szilágyi Tibor és Valter Miklós mellé új zenésztársak érkeztek Ábrahám András és Makuvek Ákos személyében. 

Gőzerővel folynak a próbák, hogy minél magasabb színvonalon tudják élőben megörvendeztetni a közönséget. A sok mondanivaló eközben papírra kerül és dallamot kap, ezért júniusban stúdióba vonulnak, hogy dalaikkal újabb részleteket osszanak meg velünk életükből. Az élő koncertek ismert helyzet miatt még váratnak magukra, de remélhetőleg hamarosan koncert időpontokról is beszámolhatunk…

 

További klipek: https://www.youtube.com/channel/UCaWSjn_4omYSDo9v1QCJPVw
the False Facebook: https://www.facebook.com/theFalsezenekar/