Zenészmagazin„Te vagy önmagad legrosszabb ellensége” - DI-RECT

Zenészmagazin | 2019. Október 25., Péntek 14:00

A holland DI-RECT rock, soul, pop és indie vezérelte zenéjével, évtizedes baráti kötelékeivel túl van a berobbanó sikeren, folyamatos kihívásokon és az öt, radikálisan különböző személyiségből álló banda húsz év elteltével is képes újfajta kreatív utakat is felfedezni.

DI-RECT PRESS PIC 1 2019 Credits Set Vexy_700x.jpg

 

 

A DI-RECT első komolyabb európai hódítására készül, előtte pedig egy új klipet és EP-t is megjelentett. A kislemezt beharangozó videó, a Nothing To Lose, mely arról szól, hogyan győzzük le önmagunkat.


A DI-RECT 1999-ben alakult, amikor az akkor 15 éves Jamie Westland megkérte az apukáját, hogy segítsen neki zenekart alakítani. Hamarosan össze is verbuválódott a tinédzserekből álló csapat, amelynek pár hónap múlva már rádiók játszották a dalait és hamarosan megérkezett az első lemezszerződésük is. 2002-ben már a legjobb holland rock bandának járó díjat kaphatták kézhez, de ebben az évben játszottak először a Pinkpop és Parkpop fesztiválokon is jelentős, több tízezres tömeg előtt.

 

A zenekar számára azóta megnyíltak az arénák ajtajai is, de ugyanolyan jól működnek otthonosabb, kisebb klubokban is. A csapat 2009-ben sikeresen átvészelte frontembere cseréjét is és az igazán átütő siker is vele érkezett meg. A zenekar tavaly jelentette meg legutóbbi, Devil Don’t Care c. single-jét, melyen ezúttal a technicolor szinti-pop világa csillan meg egy élénk videóklippel is kísérve, nyáron pedig a Be Stronggal borzolták tovább a kedélyeket. A DI-RECT ősszel első komolyabb európai turnéjára indul, melyhez új kislemezük megjelenését is időzítették. A turné Budapestre is elér, december 8-án a Dürer Kertbe (a koncertet már át kellett tenni a középső terembe, mert elővételben elment az összes jegy), de addig is itt a csapat legfrissebb videója, a Nothing To Lose.

 


 

 

„A Nothing To Lose egy dal arról, hogy mondj igent! Önmagad legrosszabb ellensége vagy, senki sincs, aki megállíthat téged bármiben, csak te. Maradj céltudatosan naiv, és szeress, mintha nem lenne ma vagy holnap” – Meséli a számról a csapat. A Nothing To Lose klipjében Marcel (az énekes) harcol legrosszabb ellenségével Ray Stingerrel. Amikor legyőzi őt, a videó utolsó epikus jelenetében rádöbben, hogy mindvégig önmagával harcolt.

 

Event: https://www.facebook.com/events/287833248768427/

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.139159 másodperc.