zenesz_logo.png



Több mint három és fél évtizede, egész pontosan az 1981-es Táncdalfesztivál óta ismerjük, számtalan alkalommal láthattuk színpadon, mégis, igazi meglepetés, hogy szólóalbummal rukkol elő Márton András.

3_700x.jpg

 

 

Fotó: Gáspár Andi Lilikoi

 

Persze veretes hagyománya van a popzene történelmében a dobfelszerelés mögül a mikrofonhoz előrelépő dobosnak - Ringo Starr, Phil Collins, Don Henley, hogy csak néhány nevet említsük. Márton András most első kislemezdalát, a Csak alszom című számot és annak klipjét mutatja be, a teljes album, a Szívgárda december elején érkezik.

 

 

Mártont persze eddig is sokoldalú embernek ismerhettük meg. Amellett, hogy a KFT dobosa, ő a zenekar menedzsere-producere a nyolcvanas évek óta, írt dalokat is zenekarnak, sőt énekelt is KFT lemezen. Mi több: a KFT nagyobb koncertjeinek a forgatókönyvét is ő állította össze. Fordított Beatles-dalszövegeket, valamint szerkesztett és kiadott napilap stílusú történelemkönyvet SzemTanú címmel. Elindítója és szervezője volt eddig három David Bowie emlékkoncertnek, szervezett kortárs zenei együttest ScArt néven, melyben az űr hangjaira alapozva játszottak instrumentális zenét (s ezzel a formációval Fonogram díjat nyertek). 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét kapta. Van egy bogárhátú VW-je, szeret biciklizni, a körültekintő táplálkozás híve.

 

Egy dolog azonban még hiányzott ebből a színes és sokrétű portfólióból: egy szólólemez.

 

A nagylemezt felvezető kislemezdal, a Csak alszom egy fura állapotról szól: "Egy dal arról a helyzetről, amikor az ember nincs jelen a saját életében, egyszer csak azon kapja magát, hogy átaludta az élete kis vagy nagy részét - a mindfulness tökéletes ellentéte" – mondja Márton. A dal klipjét Karsai Kata, az SZFE elsőéves hallgatója és Erdész Tamás rendezte, a helyszínek többek közt az A38 Hajó, a Lupa Beach és a biatorbágyi viadukt.

 

 

 

 

 

A dal október 25-től hallgatható és vásárolható meg az ismert online felületeken.

 

Ami pedig az albumot illeti, az tulajdonképpen nem is teljesen közelmúltbéli történet, hiszen a Szívgárda című nagylemez címadó dalának alapja 15 éve született. Most ez a szám (melyben a KFT tagjai is közreműködnek) is elkészült, és mellé még 4 szerzemény. Az albumon összesen 9 dal szerepel majd: az 5 új dal mellett 4, a KFT albumokról már ismert Márton-szerzemény, mindegyiket Márton András énekli és dobolja. A nagylemez december 7-én jelenik meg fizikai formátumban és online.

 

Az album elkészítését az Indiegogón közösségi finanszírozással, előrendeléssel már most is lehet támogatni. A támogatásért cserébe Márton András válogatott izgalmakat és különlegességeket kínál: a támogató hozzájuthat cintányérból készült lámpához, részt vehet a még zajló stúdiómunkában, de nyerhet személyes beszélgetést vacsorameghívással. A CD és letölthető digitális formátum mellett egy lemezbemutató rendezvényre is bejelentkezhetnek az érdeklődők.

 

Indigogo: https://www.igg.me/at/martonandras

 

 

cover 500x.jpg

 

 

 

A még zajló felvételeken az anno rövid ideig KFT frontemberként is üzemelő Mohai Tamás gitáros, Háry Péter basszusgitáros-billentyűs és Premecz Mátyás zongorista szerepelnek, a felvételek a budapesti Pannonia Stúdióban és Háry kecskeméti házi stúdiójában, a Holy HOle-ban zajlottak-zajlanak. Az album masteringje egy legendás helyen, a Beatles-albumok felvételeinek mágikus-misztikus helyszínén, londoni Abbey Road stúdióban készül.

 

 

 

www.facebook.com/martonandrasofficial

www.instagram.com/martonandrasofficial

www.youtube.com/channel/UCNF38op4OqL-miXU3fUv4nw/featured

https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rton_Andr%C3%A1s_(zen%C3%A9sz)