zenesz_logo.png



A csapat a prágai Sono Records-ban rögzítette új dalát, amelyhez most egy menő klipet forgattak a Gresham Palotában.

Blaha 700x.jpg

 

A Testemnek, ha engedem videója Erdész Tamás és Karsai Kata rendezőpáros és Fecske Flóra operatőr munkáját dicséri. Bill Murray Idétlen időkig című filmjéhez hasonlóan a csapat énekesnője, Schoblocher Barbara újra és újra ugyanazt éli meg. Bár különböző férfiakkal randizik, ő mindig ugyanazt a fiút látja. A klip férfi főszereplője az Aranyéletből is ismert Kovács Tamás, de az együttes összes tagja és menedzsere is szerepelnek benne.

 

„Különleges hangzást szerettünk volna, ezért analóg rögzítettük ezt a dalt, számítógép nélkül. Prágában vettük fel, a Sono Records stúdióban. Pavel Karlík masterelte, aki többek között David Bowie-val, a Linkin Park-kal, Suzanne Vega-val és Lou Reed-del dolgozott korábban. A hangmérnökünk pedig Milan Cimfe volt, aki szintén olyan világsztárok produkcióiban működött közre, mint David Bowie” – meséli Jancsó Gábor, a zenekar basszusgitárosa.

 

 

 

A Testemnek, ha engedem című dal a szeptemberre tervezett harmadik nagylemez – Minden rendben – előfutára, idén az első klip a Blahalouisiana-tól.

 

 

https://www.facebook.com/blahalouisiana/?fref=ts

https://www.goldrecord.hu