zenesz_logo.png



Július 4-én megnyitja idei szezonját az Esztergomi Várszínház. A Nemzeti Összetartozás Évadja - a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából az összes környező országból érkeznek magyar színházak.

Esztergomi-Várszínház-Bazilika-előtti-színpad 700x.jpg

 

Augusztus 17-18-án a Bazilika előtti ünnepi produkció István, a király koncertszínház lesz. Emellett többek között a Fehérlaposok rockopera; Vastag Tamás Sinatra és Laár András Besenyő Só estje, Szarka Gyula mesekoncertje és az idén 20 éves jubileumát ünneplő Esztergomi Bábos Tábor várják a kulturális feltöltődésre vágyó közönséget biztonságos környezetbe.

 

 

1920 700x.jpg

 

 

Géza fejedelem és az államalapító István király palotájának falmaradványai mellett, a Bazilika tövében várja idén is a színház szerelmeseit az Esztergomi Várszínház. „Az aktuális jogszabályoknak megfelelően ezen a nyáron is elindul az évad. A kötelező távolságtartás jegyében minden második székre ültetjük a nézőinket, így egy előadáson maximum 150 fővel számolunk.” - foglalja össze Horányi László művészeti igazgató, Jászai Mari és Bánffy Miklós díjas színész.

A környező országokból jobbnál-jobb előadásokkal érkezik a Komáromi Jókai Színház (A Glembay ház), a marosvásárhelyi Spectrum Színház (a soproni Petőfi Színházzal és a Zentai Magyar Kamaraszínházzal koprodukcióban: Római Karnevál), a Zentai Magyar Kamaraszínház (A fogadósnő), a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház (Forráspont) és a Temesvári Állami Csiky Gergely Színház (Hattyúk tava újratöltve, Húzd rá!)

 

 

LaĂĄr 700x.jpg

 

 

Mindemellett magasszínvonalú gyerekprogramokkal kedveskednek a családoknak: a Magyar Népmese Színház és Szarka Gyula előadásaival, a Brémai Muzsikusok interaktív játékkal és a két évtizede töretlen népszerűségnek örvendő Esztergomi Bábos Táborral, amely a tervek szerint augusztus 3-7-ig lesz a Nagyváradi Bábszínház művészeinek vezetésével. Újdonság idén a Vár a Mozi névre keresztelt hét alkalmas sorozat, amely gyakorlatilag egy kerti mozi, ahol a legnagyobb nemzetközi zenés filmsikereket nézhetjük meg a nyár során.

 

 

20130705-_MG_0981.jpg

 

„Sokat köszönhetünk a Kultúráért Felelős Államtitkárságnak, hiszen mindent megtettek azért, hogy a szabadtéri színházak a megfelelő biztonsági előírások mellett el tudjanak indulni idén is. Köszönettel tartozunk ugyanezért Esztergom Város Önkormányzatának is. Azt nézzük, hogyan tudunk továbblépni, oly módon, hogy mindenkinek a lehető legkedvezőbb legyen. Az emberi élet és egészség védelme a legfontosabb számunkra. Jelen szituációban a magunk eszközeivel szeretnénk hozzájárulni az újrainduló élethez és a város kulturális pezsgéséhez.”.

Esztergomi Várszínház - kulturális feltöltődés szabadtéren, biztonságosan egyedülálló történelmi környezetben!


http://www.esztergomivarszinhaz.hu

 

 

PROGRAMTERV 2020*

Július 4., szombat 21:00 óra 

Hubay Miklós 

RÓMAI KARNEVÁL
A marosvásárhelyi Spectrum Színház, a Soproni Petőfi Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház közös produkciója
Rendezte: Pataki András (Jászai Mari-díjas) 

Július 31., péntek 21:00 óra 

Vastag Tamás 

,Sinatra,, - "My Way"

 

Augusztus 12. szerda, 21:00 óra 

BEREGSZÁSZ ESZTERGOMBAN

Yasmina Reza műve nyomán

Forráspont – soul strip egy részben tragikomédia 

Július 10., péntek 21:00 óra 

Józsa Mara 

Hobbi-sarok 

AMATŐR SZÍNJÁTSZÁS

Augusztus. 1., péntek 21:00 óra 

Sic Transit Folk Műhely 

HATÁRTALAN MAGYAR NÉPDALOK, KICSI MÁSKÉNT 

Augusztus 15., szombat 21:00 óra 

Tóth-Máthé Miklós: 

A nagyrahivatott 

ELŐADÁS BAKÓC TAMÁS ESZTERGOMI ÉRSEKRŐL 

július 11., szombat 21:00 óra 

Darvasi László 

Karády zárkája
A Gyulai Várszínház produkciója
Rendezte: Béres László 

Augusztus 3-7. 

XX. Esztergomi Bábos Tábor

KREATÍV MŰVÉSZETI TÁBOR

 

Augusztus 17-18., hétfő-kedd, 21:00 óra 

BAZILIKA ELŐTTI ÜNNEPI PRODUKCIÓ 

Szörényi Levente - Bródy János
ISTVÁN, A KIRÁLY
ROCKOPERA KERESZTMETSZET KONCERTSZÍNHÁZ 

július 15., szerda 21:00 óra 

VÁR A MOZI  

Csillag születik (2018.) 

Augusztus 4., kedd 10:00 óra 

Mirkó királyfi
Erdélyi magyar népmese
Magyar Népmese Színház előadása
Rendezte: Rumi László 

Augusztus 21-22., péntek-szombat, 20:00 óra 

TRIANON 100

Szále László
Fekete zongora
Történelmi vitadráma
Horányi László – Trill Zsolt 

Július 17., péntek 21:00 óra 

Laár András önálló estje Besenyő Só

Augusztus 5., szerda 10:00 óra 

Brémai muzsikusok 

INTERAKTÍV JÁTÉK

Augusztus 26. szerda 20:00óra 

VÁR A MOZI

Nyomorultak (2012.) 

Július 18., szombat 21:00 óra 

Másik Lehel – Vizeli Csaba
FEHÉRLAPOSOK
Rockopera a felvidéki kitelepítettekről
Közreműködik: a MAGYAROCK DALSZINHÁZ társulata
Rendezte: Vizeli Csaba 

Aug. 5., szerda 21:00 óra 

VÁR A MOZI

Hair (1979.) 

 

Augusztus 27. csütörtök 20:00 óra 

VÁR A MOZI

Piaf (2007.) 

 

Július 22., szerda 21:00 óra 

VÁR A MOZI

Kaliforniai álom (2016.) 

 

Augusztus 6., csüt. 10:00 óra 

Többsincs királyfi
Magyar népmese
Magyar Népmese Színház előadása
Rendezte: Árkosi Árpád 

Aug. 29., szombat 20:00 óra 

Miroslav Krleža
A Glembay ház
A Komáromi Jókai Színház előadása
Rendezte: Martin Huba m.v. 

Július 24., péntek 21:00 óra 

ZENTA ESZTERGOMBAN

Carlo Goldoni: 

A fogadósnő 

 

Augusztus 7., péntek 10:00 óra 

Szarka Gyula
Tücsöklakodalom
Mesekoncert gyerekeknek
Zenél és együtt játszik a gyerekekkel: Szarka Gyula (Ghymes együttes)

 

Augusztus 30., vasárnap 20:00 óra 

Monoblock - egy álnéven író szerző

Helló, náci!
A The Art nonprofit szervezet és a Pozsonyi Színművészeti Egyetem hallgatóinak előadása
Rendezte: Kovács Dániel Ambrus 

Július 25., szombat 21:00 óra 

ESZTERGOMBÓL INDULTAM

Operaest Várhegyen 

Dunai Éva énekművésszel és vendégeivel 

Augusztus 8., szombat 21:00 óra 

Kokan Mladenovic: 

Swan Lake Revisited- Hattyúk tava újratöltve 

 

Szeptember 5., szombat 20:00 óra 

VÁR A MOZI

A szépség és a szörnyeteg (2017.) 

 

Július 29-30., szerda-csütörtök 21:00 óra

Carmen Sporttánc Egyesület

Filmzenék tánclépésekben 

 

Augusztus 9., vasárnap 18:00 óra

TEMESVÁR ESZTERGOMBAN

Shake Kvartett
HÚZD RÁ!
Temesvári Állami Csiky Gergely Színház előadása
Bemutaó és borkóstoló 

Szeptember 11., péntek 20:00 óra

VÁR A MOZI

Moulin Rouge! (2001.) 

 

 

 

*A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.