zenesz_logo.png



A Satelles 2019-ben ünnepli fennállásának ötödik évfordulóját, amit nyáron öt különböző koncert-szett fog beteljesíteni.

Sat 700x.jpg

 


A „The Summer of Bloom” nyári turné ennek fényében nem egy nosztalgikus visszatekintés a megtett útra, hanem sokkal inkább egy állásfoglalás arról, hogy hol tart jelenleg a zenekar, és milyen jövőbe tekinthet azokkal együtt, akik eddig is az útjukon kísérték a Satellest.

 

Bali Dávid így mesél tavaszi turnéjukról és az új klipről: „A The First Passage c. dalunkra készült videó egyszerre turnénapló és állásfoglalás: a tavaszi Európa-turnénk, a PAST MISFORTUNES 89/19 részeként olyan országokat vettünk célba, akikkel úgy éreztük, hogy közös sorsban és kihívásokban osztozunk. A nyolc napos turnén a lengyel és cseh koncerteken túl így a belorusz és ukrán dátumokat vártuk a leginkább, mert egyszerre láttunk ezekben a bulikban kihívást és missziót is, hogy megtaláljuk azokat az embereket, akikkel azonos értékrenden osztozunk, és reméljük, hogy a videóból is átjön, hogy miért mondjuk mindenkinek azt a hazatérésünk óta is, hogy az összes zenekarnak ilyen élményeket kívánunk, ha turnéra indul.

 

Az általunk készített nyersanyagokból a videót ezúttal is Luca Broglia, a Heartlapse énekese vágta meg: vele készült a januárban debütált Abandoned Kingdom videoklipje is. Mindkét videó a tavaly a Pongo Pongo Collective (Trillion, Turbo, stb.) megjelent Some Got Saved c. második nagylemezünkön kapott helyet.”

 

 

 


A Tilos Maratonon a Dürer Kert kistermében a leggyorsabb, legnyersebb dalok hangoznak majd el, a Bánki-tónál pedig azokból a dalokból áll majd a koncert, amelyek karitatív célt vagy társadalmi felelősségvállalást szolgáltak már a megírásuk első pillanatában. A Campuson a tavaszi Európa-turné kiegészített, teljes értékű szettje szólal majd meg, a Kacsában az utolsó idei önálló klubkoncertünket adjuk, a Fekete Zajon pedig a Telihold nevű, egyszeri koncertprogram hangzik majd el, ami elindítja a zenekar életében az új időszámítást.

 

THE SUMMER OF BLOOM

2019. június 15. - Tilos Maraton (Dürer Kert)

2019. július 11. - Bánkitó Fesztivál

2019. július 18. - Campus Fesztivál

2019. július 27. - Kacsa

2019. augusztus 19. - Fekete Zaj (Telihold)

 

Facebook: https://www.facebook.com/satellesband/