ZenészmagazinÖt év után új kislemez a Ladánybene 27-től

Zenészmagazin | 2019. November 13., Szerda 18:00

A reggae zene legfontosabb üzeneteit, a békét, a szeretetet, a tiszteletet és az összefogást hirdeti legújabb, Zárd ki a világot című kislemezén is a Ladánybene 27.

LB27_2019_003 700x.jpg

 


A jamaicai műfaj magyarországi meghonosítójaként ismert együttes legutóbb öt évvel ezelőtt jelentkezett albummal. Azóta a zenekar néhány poszton átalakult, így valóban friss lendülettel készült az új lemez és a címadó dalhoz forgatott klip.

 

Furcsa belegondolni, hogy már 28 év is eltelt azóta, hogy az első reggae album megjelent Magyarországon. Mára a jamaicai reggae zene a Világörökség részévé vált, itthon pedig egyre több zenekar kötelezi el magát a műfaj mellett. A Ladánybene 27 a kezdetektől töretlenül dolgozik és koncertezik, azonban 5 éve nem jelentettek meg új anyagot. „Valóban rég nem adtunk ki új dalokat, ennek több oka is lehet. De a zenekarunk újra olyan egységet alkot, ami erőt és ihletet ad szerzőinknek, Miksának, Bokó Zoltánnak és Fűri Tominak. Így az elmúlt időszakban több új zenei ötlet került terítékre, illetve külön projektek is elindultak. Ez mindenképp jó érzés a harmincötödik éve felé közeledő zenekar tagjainak” – meséli a zenekar vezetője, Bodnár Tibor.

 

A zenekar újfajta munkametódusban dolgozott a dalokon. Míg korábban több hónapos próbaidőszak alatt született meg egy szám, addig most a fő zeneszerzők szinte készre vágták a zenei ötleteket. Érdekesség, hogy az egyik új zenekari tagnak, a fiatal dobos Hertelendi Annának például a Zárd ki a világot volt az első teljes lemezfelvétele, de szerencsére a munka kifejezetten jó hangulatban zajlott: „Az Origo Stúdióban dolgozunk, ahol a hangulat a régi lemezfelvételeinket idézte. Mind a stúdió atmoszférájában, mind a zenészek lelkesedésében. A szövegeket a zenekar énekese, Miksa írta. Kivételt képez a Műanyag nyár című dalunk, amit a zenekar egykori alapítója, Tóth „Tádé” Gábor jegyez.”  Az említett dal refrénje - „Erdőt, madarat, holdat, csillagot, szelídebb álmokat, igazi holnapot...” – is jól mutatja, hogy a zenekar milyen értékek mellett kötelezi el magát.

 

 

 


Az album címadó dalához, a Zárd ki a világot!-hoz klipet is készítettek, melynek egy részét az idei Reggae Campen forgatták, nem véletlenül: "A Zárd ki a világot szövegének ötlete Miksa fejéből pattant ki. Egy zenekari megbeszélésen agyaltunk különböző témákról, amikor felvetődött, hogy ha valahogy a Reggae Camppel kapcsolatos lenne a szöveg, akár a Camp himnusza is lehetne. Nos, mivel a Camp mottója már régóta az „5 nap Jamaica”, ami egyben azt is jelenti, hogy lépj be Jamaicába és hagyd kint a gondjaidat, ezért összeállt a kép. Zárd ki a Világ zaját 5 napra, hogy ne nyomasszon!"

 

Ladánybene 27: Zárd ki a világot EPhttps://open.spotify.com/album/1fVvodOTgRoUckqzxayM4u?si=-nzZLmzVTWKpYMpV6UsSsA 

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.142763 másodperc.