zenesz_logo.png



Február végén napvilágot látott Julien Baker legfrissebb lemeze, a Little Oblivions. A korong érkezése előtt két nappal egy gondolatébresztő dallal, a Heatwave-vel, és annak dalszöveg videójával teljesedett ki a várakozás izgalma.

JB 700x.jpg

 

 

A szerzemény a Hardline, a Faith Healer és a Favor című beharangozókat követte, utóbbiban Phoebe Bridgers és Lucy Dacus is közreműködtek. Az énekesnő elmondása szerint a Heatwave-ben azt a felismerést öntötte dalba, hogy valójában milyen sok időt is tölt jelentéktelen dolgokon való aggódással. Mindez azután fogalmazódott meg benne, hogy szemtanúja volt egy autóbalesetnek, ezáltal pedig átértékelte saját életét, illetve hozzáállását a negatív gondolatokhoz.

 

 

 

 

Julien Baker Little Oblivions című albumának megjelenését egy streamelt koncerttel ünnepelte melyre március 25-én került sor, az Audiotree "STAGED" című virtuális koncertsorozatának részeként. A Little Oblivions-t Baker szülővárosában, Memphisben vették fel, 2019 decembere és 2020 januárja között. A keverési munkálatokat az a Craig Silvey végezte, aki a The National, a Florence & the Machine és az Arcade Fire anyagain is dolgozni szokott.


A kiadványon az énekesnő gitár- és zongorajátékát újdonsült textúrák gazdagítják, többek között basszusgitár, dobok, szintetizátorok, bendzsó, és mandolin, melyek nagy részén ő maga játszott. Különleges mesemondó tehetsége pedig az elmúlt évek olykor nehezen megszerzett tapasztalatait és élményeit szövi zenei önéletrajzzá. Az új korong a 2017-es Turn Out the Lights-ot követi a sorban.

A Little Oblivions-t a The New York Times beválogatta a legjobban várt 2021-es dolgait gyűjtő listájára, melyben arról értekeznek, hogy Julien Baker egyre növekvő közönsége dacára is megtartja őszinte és zseniális sebezhetőségét. Az sem elhanyagolható tény, hogy a korong bejelentésének híre októberben bekerült a Twitter top 20 legnépszerűbb témája közé.

 

 





https://www.facebook.com/julienrbaker
https://julienbaker.com/