zenesz_logo.png



Szeptember 20-án jelent meg az Elefánt zenekar negyedik nagylemeze, az EL. A hangzás némileg poposabb, más értelmezés szerint érettebb lett a korábbiaknál. A szövegek tekintetében a zenekar most is szabadságot ad, hogy a saját mondanivalóját találja meg mindenki benne.

 

 

Közel 2 év után hozott ki az Elefánt új hanganyagot. A dalok írása közben a zenészeknek nem voltak elvárásaik maguk felé, inkább csak hagyták, had szülessenek meg a dallamok, és a szövegek. Az egész lemez hangulatán érződik ez a fajta felszabadultság, „lesz ami lesz” érzés. A srácok most sem féltek kísérletezgetni újabb hangzásvilággal, ennek eredményeképp többször visszaköszönnek a számokban a 80-as évek szinti soundjai. A zeneszámok között – a zenekar szokása szerint – vannak lassú, andalgós, balladák, és vannak megőrülős, pogózásra tökéletesen alkalmas trackek is. Szendrői Csaba szövegei továbbra is bőven adnak gondolkodásra lehetőséget.

 

A lemezen megtalálható a tavaly októberben megjelent Micsoda, és a szeptember elején napvilágot látott Ég veled is. Mindkettő dalhoz klip is készült, és mindkettő rendezéséért Hódi Levente felel. Az EL többi dalához a zenekar maga készített – időnként iróniától sem mentes – szövegvideókat. A teljes playlist itt érhető el.

 

 

 

 

Az EL budapesti lemezbemutatója október 12-én lesz az Akvárium klub Nagyhalljában, amire két héttel a koncert előtt minden jegy elkelt. Ezután az őszi/téli és tavaszi időszakban turnéra indulnak, amelynek dátumai folyamatosan kerülnek fel a közösségi oldalakra.

 

A zenekar a lemezt a Supersize Recordingsban vette fel, Dexter vezetésével, a kiadó pedig a Launching Gagarin Records and Management. A hangfelvétel az NKA támogatásával készült.

 

A zenekar elérhetőségei: Honlap Facebook Instagram

A kiadó, Launching Gagarin Records and Management elérhetőségei:
Honlap
Facebook Instagram