zenesz_logo.png



Elhunyt Al Jarreau, aki márciusban töltötte volna be a 77. évét, és fél évszázados pályafutása alatt hét Grammy-díjat kapott.

 

al-jarreau-700.jpg

 

 

 

A hétszeres Grammy-díjas énekes Los Angelesben halt meg, márciusban töltötte volna be a 77. évét. A halál okát nem hozták nyilvánosságra, de azt lehet tudni, hogy Jarreau kórházi kezelésen esett át.

 

Jarreau azon kevés alkotók egyike, akik jazz, pop és rnb kategóriában is tudtak Grammyt nyerni. Igazán ismertté a Moonlighting című tévé műsornak írt főcímzenéje tette. Épp, egy hónapja jelentette be, hogy 50 év után nem koncertezik többet. 

 

Gyerekkorától kezdve énekelt, előbb egyházi eseményeken, de karrierje csak későn, 35 éves korában indult be, előtte pszichológusként végzett és egy rehabilitációs központban dolgozott. 

 

1981-ben, több sikeres jazzlemez után áttért a popra, ami az igazi hírnevet hozta el a számára: a We're in This Love Togetherrel a legjobb popénekesnek járó Grammyt is besöpörte.

 

(BBC)