zenesz_logo.png



Az új album címadó dalához, a Felemáshoz készített videót a Fish!

fish_felemas_700x.jpg

 

 

A Fish! zenekar nem áll meg egy pillanatra sem: 2018 első popmetál koncertjét január 5-én adták a Barba Negrában, természetesen teltház előtt tolva le az estét, így mostanra szó szerint kipipálták az összes budapesti klubot - hiszen 2017-ben az Akváriumot és az A38-at is megtöltötték, utóbbit duplán is.

 

Most pedig a január elején beígért videó is megérkezett a nemrég bemutatott Felemás című dalukhoz, ami az idén megjelenő új stúdióalbum címadójaként vezeti fel az újdonságok sorát.

 

“Ezúttal nem akartunk túl nagy megfejtést, viszont érdekes módon eddig még nem készült imidzsklipünk, így ezt most bepótoltuk. Egy Fish!-re jellemző egyszerű és odacsapós videót forgattunk a PUR E csapatával” – mesélt az ötletről Krisztián, a zenekar frontembere.

 

 

 

 

 

A klippel pedig eggyel közelebb kerültünk az új lemezhez, amiről annyit már tudhatunk, hogy a zenekartól megszokott váratlansággal, kreativitással és elegáns megoldásokkal körítve kerül majd a nyilvánosság elé. Amíg zajlanak a felvételek, addig is klubturnéjuk tavaszi szakaszában találkozhat velük a közönség márciustól szerte az országban.

 

Az események itt: https://facebook.com/fishzenekar/events


Klip: https://youtu.be/aLsCU-DBpvg

Deezer: https://bit.ly/2lM0PNL

iTunes: https://apple.co/2EINH4W

Spotify: https://spoti.fi/2DXGfSi

Google Play: https://bit.ly/2Cx1yhd

 

A tavaszi turné állomásaira jegyek itt:

Veszprém: https://tixa.hu/fish_expresszo

Debrecen: https://tixa.hu/fish_debrecen

Kecskemét: https://tixa.hu/fish_kecskemet

Szeged: https://tixa.hu/fish_szeged

Miskolc: https://tixa.hu/fish_miskolc