ZenészmagazinLila réteken zenél a BittnerSweet

Zenészmagazin | 2019. Április 23., Kedd 13:00

Nemrég jelent meg a BittnerSweet legelső felvétele Bármerre címmel, de már itt a második, egy szerelmi háromszög-történetet feldolgozó dal, a Páratlan.

BittnerSweet_fotĂł SzabĂł Gilbert_MG_7859_700x.jpg

 

Fotó: Szabó Gilbert

 

A dalhoz videoklip is készült, szerzője-főhőse, Bittner Dániel és zenekara hamarosan élőben is bemutatkozik a közönség előtt.


A 2018 elején alakult zenekar Bittner Dániel dalszerző-énekes köré szerveződött, aki egyfajta ismeretlen ismerős, hiszen korábban láthattuk már színészként vagy néhány éve a Ki Mit Tube online verseny döntőseként is. A tagok a magyar alternatív színtér jól ismert figurái, Székely Balázs dobos, Martinkó Tamás gitáros és Horváth Gábor basszusgitáros.

 

„A dalaim többnyire az esendőségről szólnak. Szerintem nincsen izgalmasabb az emberekben az esendőségüknél. Remélem, hogy lesznek emberek, akik magukra ismernek a dalokban, mert ez az értelme számomra az egésznek” – mondja Bittner Dániel, majd hozzáteszi: „Néha magamat is meglepem, mennyire pesszimista tudok lenni.  A zenének is az a lényege szerintem, hogy meghalljuk benne egymás érzéseit, és ettől erősebbek legyünk.”

 

 A Páratlan című zenés szerelmi háromszög-történethez készült, színes mezőn és egy mosodában játszódó klipet az énekesnőként is ismert Felysa rendezte, míg az operatőr Szabó Gilbert volt. 

 

 

 

 

BittnerSweet - Páratlan
(zene: Bittner Dániel, szöveg: Varsányi Péter, szerzői kiadás, 2019)
Video: ARGUS Productions

A BittnerSweet közben első albumán dolgozik Takács Zoltán Jappánnal, mely a tervek szerint a év végén jelenik meg.

 

Facebook: https://www.facebook.com/BittnerSweet/

Instagram: https://www.instagram.com/bittnersweet.music/
Spotify: https://spoti.fi/2TqTEhM
YouTube: https://bit.ly/2XRO7Q3

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.128527 másodperc.