zenesz_logo.png



A csitári hegyek alatt, Tavaszi szél, Hull a szilva a fáról - az a célom, hogy visszahozzam őket a köztudatba, hogy ismét közösen énekeljük őket.

KN 700x.jpg

 

 

Populáris köntösbe bújtatom a dallamokat, hogy a fiatalabb korosztálynak is könnyen befogadható legyen, szívesen énekeljék, ugyanakkor szüleik, nagyszüleik is ráhangolódjanak a koncertre – mondja Kovács Nóri az április 19-i lemezbemutató koncert kapcsán, melyet a budapesti Duna Palotában tartanak.

 

„Sokan jártunk már úgy, hogy egy népdal ismerősen csengett a fülünkben, egy-két sorát talán még fel is tudtuk idézni, aztán ráeszméltünk, hogy nem tudjuk végig énekelni. Régen még daloltuk, hiszen általános iskolában tanultuk, de az már olyan rég volt, s azóta szinte teljesen elfeledtük” – vallja az énekesnő.

Kovács Nóri, a „Népművészet Ifjú Mestere” díjjal kitüntetett és „Nemzeti Értékként” elismert előadóművész, „2017. Év Énekesnője” és „Magyar Kultúráért” díjas dalszerző profi zenészeket gyűjtött maga köré. Kovács Nóri és zenekara néven debütálnak a Szabadon című albumot bemutató koncerttel. A lemezen szereplő 12 szerzeményen túl további dalokat is bemutatnak másfél órás műsorukban.

 

Az énekesnő immár több mint 15 éve alkot a népzene és a világzene műfajában, s ez idő alatt 14 szólólemeze jelent meg. Rendszeresen jár Erdélybe népdalokat gyűjteni, ahová a Duna Televízió stábja is elkísérte már

 

A lemezbemutató koncertre április 19-én, 16 órától kerül sor a Duna Palota Színház termében. (Budapest V. ker. Zrínyi u. 5.)

 

Klipek: 

https://www.youtube.com/watch?v=AQu7G_pAW54

https://www.youtube.com/watch?v=r_vkwQJicoY

https://www.youtube.com/watch?v=v4F9AaYHIMw

 

 

Zenekar:
Kovács Nóri  - szerző, ének, hangszerelés
Jónás Barnabás „Earnie” – hangszerelés, billentyűs hangszer
Németh György – gitár
Szappanos György „Szapi” – basszusgitár
Balázs Tibor „Mamó” - dob

Vendégzenészek:
Dulai Zoltán – hegedű
Terék József – tárogató

 

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/546249982822500/

Jegyek: https://tixa.hu/Kovacs-Nori-es-zenekara-lemezbemutato-koncert