zenesz_logo.png



A Kiscsillag tegnap új videót – egy karanténklipet – hozott ki, néhány nap múlva pedig Lovasi 45 perces akusztikus streamkoncertet ad a Maradj Otthon Fesztivál keretében.

KCS 700x.jpg

 

A zeneipar teljes egészét igen rosszul érintette a koronavírus-járvány miatti nagy leállás, az elmaradó klub- és várhatóan elmaradó fesztiválkoncertek. A Kiscsillagot olyan értelemben is, hogy Lovasi Andráséknak éppen márciusban jött ki Tompa kések című új nagylemezük, melyet tavaszi turnén szerettek volna bemutatni országszerte.

 

A zenekar azonban nem áll le teljesen ebben az időszakban: különféle aktivitásokkal és megjelenésekkel „élezik” a tompa késeket, keresik a lehetőségeket és az alkalmakat, hogy – ha csak a neten keresztül is, de – találkozhassanak a közönséggel.

 

Az alkalom szülte ötlettől vezérelve különleges klipet forgattak a Nem szégyellem című dalhoz. A szám főmotívuma: „Nem szégyellem, szar egyedül lenni” ugyan eredetileg párkapcsolati témát érint, azonban a koronavírus-karatén alatt mindenki számára átélhető új értelmet is nyert. A videó természetesen a szociális távolság szigorú betartásával állt össze, úgy, hogy a felvételeket a zenekartagok feleségei/barátnői készítették mobiltelefonnal, és a rendező és a vágó is otthonról dolgozott. A klipet Géczy Dávid rendezte, aki már több videón is dolgozott a zenekarral (Bujócska, Tenyeremből el, Mindig karácsony).

 

 

 

 

Ha nem is klasszikus körülmények között, de koncertre is mehet a Kiscsillag-közönség: április 12-én 20.00 órakor Lovasi András akusztikus szólókoncertet ad a Maradj Otthon Fesztivál részeként. A körülbelül 45 perces lakáskoncert-műsorban az új Kiscsillag-album dalai közül is eljátszik majd kettőt.

 

„Mivel egy olyan világ marad velünk sokáig, ahol az utazás a legtöbb embernek újra csak képzeletben lehetséges, ezért a dalokat az utazás témája köré válogatom, hogy mindenki edzeni tudja a dalok hallgatása közben a képzeletét. Mostanában újra szükségünk lesz arra, hiszen, ha jó állapotban van a képzelőerőnk, akkor kevésbé nyomasztó egyhelyben. Ebben segítettek régen is a mesék meg a dalok, most erre is használhatjuk őket újra” – mondja Lovasi András, akitől egyébként sem idegen az egy szál gitáros forma, hiszen 2019 decembere óta koncertezik egyszemélyes műsorával, melyet bő 30 éves zenei pályafutásának dalaiból – Kispál és Borz, Kiscsillag és szólószámokból – állított össze.

 

https://www.facebook.com/Kiscsillag

https://www.facebook.com/LovasiAndrasOfficial

https://www.facebook.com/maradjotthonfesztival/

https://www.instagram.com/kiscsillagzenekar

https://www.instagram.com/lovasiandraszenekar