ZenészmagazinKézdy Luca és Lantos Zoltán a Nyitott Műhelyben

Zenészmagazin | 2019. Május 20., Hétfő 11:00

- STRINGSTORY -

Kézdy Luca saját zenekara, a Santa Diver mellett a legkülönbözőbb formációkban játszik, folyamatosan keresi az újabb kihívásokat. Május 25-én a Nyitott Műhelyben egykori példaképével, Lantos Zoltán hegedűssel koncerteznek.

Luca 700x.jpg

 

 

"Zenei fejlődésemben, változásomban két hegedűs okozott mindent átforgató élményt. Másodikos esztétika és elsős filozófia hallgatóként kezdtem a jazzhegedüléssel foglalkozni, Antal Tibornál. Ő mutatta valamelyik első órán Stephane Grappelli játékát – igen, előbb jött a késztetés hogy jazzel foglalkozzak a hangszeremen, mint hogy Grappellit ismertem volna – amitől földbe gyökerezett a lábam, sírtam és nevettem egyszerre, a csodától, amit hallok, és az előttem álló hosszú út terhétől megijedve.

 

 

Lantos 700x.jpg

 

 

Tudtam, hogy létezik egy Lantos Zoltán nevű hegedűs, akiről ismerőseim ódákat zengtek, de valamiért egy jó ideig még nem hallgattam meg. Talán nem voltam még készen rá, máshol tartottam. Egy-két év múltán egy hajnalig tartó baráti beszélgetés, együttlét során a házigazda betett egy lemezt, nos onnantól kezdve aznapra minden(ki) más megszűnt számomra. Elementáris erővel hatott rám az a tiszta, egyenes, szikár és egyértelmű megfogalmazás, amit hallottam.

 

Úgy éreztem, hogy minden egyes arra alkalmas részem szívja be magába azt a csodálatos zenét, a hegedűhang addig nem ismert artikulációját, ami egyszerre tűnt szofisztikáltnak és nyersnek, nagyon földinek és éterinek, és mindezzel együtt olyan érzésem támadt, mintha valaki helyettem mondaná ki az igazságot – legyen ez bármennyire is ködös és nehezen megfejthető jelentésű szó – akkor mégis egyértelműnek tűnt. Miközben aztán rongyosra hallgattam Zoli Mirrorworld című lemezét, személyesen is felkerestem, megismerkedtünk, hallgattam a koncertjeit, szerettem volna tanulni is tőle, de akkoriban nem tanított senkit, és talán azóta sem. Akkori szomorúságom ellenére talán jobb is volt így, mert sosem szerettem volna másolni, sokkal inkább zenéjének megismerése útján fellelt azonosságok és különbségek kontextusában saját zenei megfogalmazásokat találni. Így, közvetett módon mégis sokat tanultam tőle.

 

 

57209235__ 700.jpg

 

 

2010-ben zenéltünk együtt először, a Santa Diver vendégeként, emlékezetes pillanat volt az életemben, az, amikor egy szinte elérhetetlen, ikonikus alak egyszer csak partnerré válik. Azóta tervezgetjük a folytatást, most elérkezett…”

 

Stringstory
Kézdy Luca – hegedű
Lantos Zoltán - hegedű, elektronika


Időpont: 2019. május 25. 20 óra
Helyszín: Nyitott Műhely
Cím: 1123 Budapest,  Ráth György utca 4.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/2289465361323782/

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.143233 másodperc.