zenesz_logo.png



Bemutatjuk a 2018-ban alakult Mörfilend zenekart, akik nemes egyszerűséggel pop-rock zenekarként határozzák meg magukat, négyszámos EP-jükből most két dalt adunk közre.

 

MĂśrfilend 1_700x.jpg

 

 

A Mörfilend zenekar 2018-ban, Budapesten, két korábbi formáció egyesítéséből jött létre. A Kopott Formák zenekar Szegeden működött Olgyay Ádám basszusgitáros, Tóth Árpád gitáros, Dér Ferenc dobos közreműködésével, a Maszat zenekar pedig Gergó Dávid egyéni projektjéből fejlődött ki, többek között Janca Dániel dobos segítségével (korábban Dér Ferenc közreműködött ebben is). A tagok már régóta ismerik egymást, így Olgyay Ádám Budapestre költözése automatikusan vonta maga után a zenekarok összekapcsolását is.    

 

Pop-rock zenét játszanak, magyar szöveggel, 2018 novemberében vették fel az első, 4-számos EP-jüket az Origo Stúdióban. Az ekkor rögzített Fel című dalhoz videoklip is készült.

 

 

 

 

A négy felvett számból eddig kettőt publikáltak, a Múló idő című lírai hangvételű számukhoz, készült kliphez Pilis és környéke nyújtott vizuális hátteret.  

 

 

 

 

 

A két korábbi zenekar egyesítéséből adódóan  zenei világukat is megpróbálták egységesíteni, és mivel két dalszerző játszik a zenekarban, a szövegírás, illetve az éneklés továbbra is megoszlik Olgyay Ádám (basszusgitár, ének) és Gergó Dávid (gitár, ének) között. Az elmúlt egy évben egy koncert repertoár összeállításán dolgoztak (az új számok mellett korábbi Kopott Formák és Maszat dalokból), 2019 tavaszára viszont már készen állnak, hogy közönség előtt is megmutassák magukat.

 

Ha a fenti számok alapján kedvet kaptatok a zenekar követéséhez, megtehetitek a zenekar hivatalos Facebook oldalán, ahol további számokat és új híreket is publikálnak:


https://www.facebook.com/morfilend/