ZenészmagazinKék és Narancssárga Produkció – két új dal

Zenészmagazin | 2020. Március 20., Péntek 10:00

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik.

KĂŠk-ĂŠs-NarancssĂĄrga-ProdukciĂł-scaled 700x.jpg

 


A Kék és Narancssárga Produkció az egykori Republic hangzást viszi tovább, hiszen zeneszerzőjük, gitárosuk nem más, mint Tóth Zoltán, aki hangszerelőként anno a legendás együttes soundját alkotta meg (1990–2013). Az egykori Republic tribute bandából és az elismert zenész találkozásából született zenekar most két saját dallal is előrukkolt.

 

A körben a víz egy gyönyörű, melankolikus darab, menedék lelkünknek ezekben a nehéz napokban… „Hívd az óceán zaját, hogy ha szíved arra vár, hogy eljöjjön a csend. A kékben olvadó világ, ég alatt a láthatár, itt elfér idebent…” Tóth Zoltán művészi érzékenységével szól hozzánk, egy olyan világhelyzetben, amikor kénytelenek leszünk magunkba nézni, elcsendesedni. A szív idetalál pedig egy dinamikusabb, vidámabb dal, a szív öröméről.

 

 

 

 

Tóth Zoltán zenész, dalszerző-szövegíró, gitáros, énekes, hangszerelő, hangmérnök, a Republic együttesből való távozása után szólókarrierbe kezdett. Egy kicsit más arcát is megmutatva megjelent két albuma (A Bolhapiac Tündérei / 2015., A Bolhapiac Tündérei 2. / 2016.) instrumentális és szimfonikus zeneművekkel.

 

 

 


2017-től saját zenekarával, a Köztársaság Parkkal koncertezett, majd ezt követően barátkozott össze a Republic tribute banda tagjaival, akikkel közösen megalakította A Kék és Narancssárga Produkciót. „Ebben az új közösségben megújultam, de a hangzás, amit egy ország megszeretett marad! Koncertjeinket egyszerre képviseljük az egykori Republic repertoár autentikus megszólaltatását, de az újonnan született szerzeményeket is játsszuk” – meséli Tóth Zoltán.


https://www.facebook.com/kekesnarancssarga/

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.451520 másodperc.