ZenészmagazinIdén is Kávéházak Éjszakája!

Zenészmagazin | 2019. Május 14., Kedd 13:00

Harminc helyszín és közel száz kulturális program várja a kávéházak szerelmeseit május 17-én Budapesten. A kávékultúrával való ismerkedés mellett, irodalmi estek és jazz koncertek teszik különlegessé majd az éjszakát.

Gerloczy-14-HR_700x.jpg

 

 

„A Budapest Főváros Önkormányzata kezdeményezésére és főtámogatásával tavaly útjára induló Kávéházak Éjszakájának fő célja, hogy felelevenítsük és népszerűsítsük a mára feledésben lévő budapesti kávéházi kultúrát, hogy egy éjszaka erejéig megmutassuk Budapest ékköveit és azt, hogy a kultúra mellett szeretteink, barátaink társaságában eltöltött idő nyújt a legtöbbet mindennapjainkhoz. A kulturális események szervezésénél idén is különös hangsúlyt fektettünk az irodalmi és zenei programok szervezésére. A kávéházi hangulathoz leginkább illeszkedő zenei irányzat, a jazz szerelmesei számos koncert közül válogathatnak” – foglalja össze Serfőző Krisztina, a kezdeményezés főszervezője.

 

 

Gereben Zita.jpg

 

Gereben Zita Quintet

 

 

A múlt évben mindösszesen 4000 érdeklődő fordult meg a Kávéházak Éjszakáján, ahol a csordultig megtelt helyszíneken izgalmas kulturális programokkal fogadták az érdeklődőket, méghozzá teljesen ingyenesen. Az óriási érdeklődésnek köszönhetően idén még több kávéházban, még több irodalomi est és jazz koncert lesz látogatható. Az előadásokon, a magyar irodalom olyan gyöngyszemei kerülnek elő, mint Gyarmati Fanni naplója, Mészöly-Polcz Alain levelezése, Arany-Petőfi levelezése, Ady 100 est, a Sebő együttes Igaz Hang c. megzenésített verses estje és számos könyvbemutató valamint koncertek: Pátkai Rozina, Kökény Attila, Gájer Bálint, Éles Gábor-Trió, Elza Valle, Gereben Zita Quintet, Elek István Quartet és még számos jazz zenei formáció várja azokat, akik egy igazán különleges estre vágynak. A kávé szerelmeseinek is szeretnénk több programot ajánlani: több helyszínen barista oktatók és további kávéházi szaktekintélyek vezetnek be minket a kávékultúra rejtelmeibe, vagy részt vehetünk cupping-kávékóstoló programokon is. Több kávéházi és várostörténeti sétánk is indul, mely különböző útvonalakon és tematika szerint mutatják be ezeket a csodás helyszíneket és azok környékét.

 

 

GĂĄjer 700x.jpg

 

Gájer Bálint, Lőrincz Ádám

 

A felhozatalban találunk tradicionális helyeket – mint például a Gerbeaud, a Centrál, a Dunapark és a Hadik Kávéház vagy a Cafe Zsivágó –, amelyek felidézik a régmúlt hangulatát; de meglátogathatunk újhullámos, kortárs jellegű kávézókat is, mint például a Kelet Kávézó, a La Nube café, a Café Smúz, és a Café Frei. A tavalyi nagy sikert követően idén további helyszínek is csatlakoznak a Kávéházak Éjszakájához, többek között: az Opus Jazz Klub, a Parisi Café, az Elyseé Bistro & Kávéház, a Tranzit Art Café, a Madal Café, az IF Jazz Café. A helyszínekre szervezett programok mellett idén több, az estre szervezett sétára is becsatlakozhatnak az érdeklődők.

 

 

Elek IstvĂĄn 700x.jpg

 

Elek István Quartet

 

Idén a zenei előadók tekintetében tematikusabb, a kávéházi hangulatot megidéző, zeneileg egységesebb programokat szeretnénk szervezni. A Budapest Music Centerrel kötött együttműködés keretében több, mint tíz helyszínre jazz fellépőket viszünk, melyek legpopulárisabb számaiból lemezt készítünk. Az éjszaka hangulatát jól összefoglalja majd a helyszíneken elérhető „Kávéházak Éjszakája” CD, melyen a fellépő zenekarok legjobb dalai szerepelnek.

 

 

 


Részletes program és kávéházak listája itt

www.kavehazakejszakaja.hu

https://kavehazakejszakaja.hu/programs

 

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.111244 másodperc.