ZenészmagazinGitármánia és Zenei Továbbképző Tábor 2017

Zenészmagazin | 2017. Augusztus 12., Szombat 11:00

Idén július végén immáron huszonnegyedik alkalommal került megrendezésre Szolnokon a HANOSZ által szervezett Gitármánia Tábor. A Zenész Magazintól néhányan ellátogattunk a táborba, és bár rövid időt töltöttünk ott, de így is megfelelő ízelítőt kaptunk az ottani jó hangulatból.

front_3402_700.jpg

 

 

Lukács Peta előadást tart

 

Idén 320 muzsikálni vágyó ifjú tehetség „nevezett be” erre az egyhetes intenzív programsorozatra. Életkor tekintetében nagyon sokszínű volt a társaság. A 18 éven aluliaktól kezdve, a középiskolás, egyetemista korúakon át egészen a felnőttekig, minden korosztály képviseltette magát.

 

Andrásik Removal, Szappanos Gyurival, és Lukács Petával beszélgetve sok információt szereztünk a tábori élet mindennapjairól.

 

 

 

side_3392_700.jpg

 

 

 

Délelőtt párhuzamosan kurzus-jellegű foglalkozások zajlanak – mondta Andrásik Remo -, ahol az állandó zenész-tanárok és az aktuális napi vendég zenészek előadásait lehet meghallgatni. Délután általában nagyobb hangsúlyt kaptak a közösségi foglalkozások, és csoportos feladatok. A táborban összerakott zenekaroknak a különböző dalok feldolgozása, esetleg stilisztikai átformálása, újrahangszerelése mellett sokszor a sajátdal szerzése is feladat volt. A „megfejtéseket” a zenekarok rendszeresen előadják, és a tanárok értékelik azokat. Egy-két ilyen értékelésnél mi is jelen voltunk és bevallom nagyon tetszett, hogy az építő jellegű kritikák mindig nagyon tömörek, lényegre törőek és valóban bíztatóak, előremutatóak voltak. A pozitívumok megfelelően ki lettek emelve, és mindig elhangzottak javaslatok, hogy miben, és hogyan lehetne még jobbá tenni az adott produkciót.

 

 

fiatalok -3470_700.jpg

 

 

A következő generáció...

 

Esténként általában az adott nap vendégelőadóinak zenekarai, csak a táborozóknak szóló, rendhagyó koncerteket adtak. Az említett hangszeres, és zenekari foglalkozások, kurzusok mellett lehetőség nyílt a hangtechnika, stúdiótechnika megismerésére. Még hangfelvétel készítésre is sor kerülhetett, így a lelki és szellemi táplálékon kívül a tábor végén valami kézzelfoghatót is hazavihetett, aki vállalkozott rá. Bizonyos előadásokon a szerzői és előadói jogok megismertetésével, illetve a rádiózás bemutatásával is foglalkoztak.

 

 

www.anitanagy.com -3446_700.jpg

 

 

Lányok is voltak szép számmal

 

 

A Gitármánia Táborban tehát nem csak a zene volt terítéken, hanem az abból szerteágazó, ahhoz kapcsolódó területek is. Így valóban egy komplex továbbképző táborról beszélhetünk, ahol a felnőttek, gyerekek, amatőrök, és profik mind megtalálhatták a fejlődés módját, ki-ki a maga hangszerén, a maga útján. Ebben pedig a sztárvendég előadókon kívül, olyan illusztris állandó tanári kar segítette a „next generációs” zenésznövendékekeit, mint például Andrásik Remo (gitár), Lukács Peta (gitár), Szappanos György (basszusgitár), Pacziga Linda (ének), Szabó Károly (billentyű), Fekete Szilárd (dob), Tóth Tamás (dob), Hudák Attila (basszusgitár), Szelényi István (hangtechnika), Lombos El Marci (5letszobrász)…

 

 

tomi_700.jpg

 

 

Munkatársunk, Borbély Tamás a Metal Iskolája kiadványunkról beszél

 

 

 

Az egy hét alatt megszerzett rengeteg technikai és elméleti tudáson kívül nem mindennapi zenei élményekkel gazdagodhatott, aki ide ellátogatott. Úgy gondolom, hogy a közös muzsikálásokon szerzett tapasztalatok, és inspirációk minden résztvevő ifjú zenész számára felbecsülhetetlen értékű és a Gitártáborban való részvétel pedig örök emlék marad.

 

 

rezsĂś -3438_500x.jpg

 

Főszerkesztőnk, Soltész Rezső is ott volt a táborlátogatáson

 

 

Borbély Tamás

FOTÓ: Nagy Anita

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.113089 másodperc.