zenesz_logo.png



December 28-án a Freakin’ Disco az eddigi legnagyobb koncertjét költözteti be a Trafó Házba. Két órában és egy eddig nem látott méretű LED fal segítségével foglalják össze a zenekar első hat évét.

 

trafo_plakát_fekvo_VÉGLEGES 700x.jpg

 

 

Koncertek a Sziget fesztiváltól Ozoráig, Dániától Angliáig, jelölések nemzetközi klipversenyeken és díj a Magyar Klipszemlén. A BUSH és a MENT showcase fesztiválokon való fellépés, erdélyi- és lengyel turné, és a Katona József Színház Berlin, Alexanderplatz előadásához készült zene. Ez mindössze néhány kiemelt pillanat a Freakin’ Disco elmúlt hat évből. December végén a négy érintett személyesen is számot ad eddigi munkásságáról.

 

A monstre kétórás koncert teljes egészében összegzi a zenekar eddigi életét. A Monster lemez margójára, a szörnyeteg most végképp színpadra szabadul, nem csak zenei, hanem képi formában is. Karcis Gábor és Bredán Máté vizuális megoldásai a Trafóba érkező 12 méteres, széles vásznú LED falon, úgy egészítik majd ki a zenét, mintha soha nem is léteztek volna egymás nélkül. A két óra elég időt biztosít a nézőknek egy teljes Freakin’ élmény befogadására, a csendes ambient feldolgozásától, a lüktető elektronikára bólogatásig. Vagy a lüktető ambient és csendes elektronika befogadására.

 

 

FD 700x.jpg

 

 

Ezen a pszichedelikus utazáson lehetőséged nyílik csukott szemmel elmerülni a zenében vagy tágra nyitva befogadni a színpadi látvány minden egyes részletét. Ahogy ők fogalmaztak ezzel a kirándulással kapcsolatban: „A végén talán mindannyian találkozunk a hegy tetején.”

 

A hegy tetejéig viszont hosszú az út, és a zenekar nagy örömére nem kell felrohanniuk rajta a közönséggel: „Miénk az egész este. Tudunk majd időt hagyni, hogy megszülessenek a témák, szépen felépüljenek a groove-ok.”

 

„Megpróbáljuk megfogalmazni, hogy 2019-ben mit jelent számunkra a modern kísérleti tánczene, hogy jutottunk az első jammelésektől, a Monster című lemezig.” Ezt ígéri a Freakin’ Disco a koncertre, amin a National Jazz Fuckers és a Monster dalai is helyet kapnak, nem kiszorítva a Freakin’ Disco koncertek állandó velejáróját, az improvizációt.

 

 

fd-2_700.jpg

 

 

December 28-án tehát a Freakin’ Disco, és a karácsonyra kapott koncertjegyek segítségével lehet ünnepi hangulatból kikerülve egy másik ünnepi hangulatba belépni a Trafó Házban.

 

Facebook event: https://www.facebook.com/events/482499592609645/

Jegylink: https://trafo.jegy.hu/search?q=freakin&fbclid=IwAR1dDcqALpvEf72WLwI4mPIL6MDr5yaBLOEAH9WTWaUYvugydcr0hJvdsIc

Freakin’ Disco Facebook: https://www.facebook.com/freakindisco/