ZenészmagazinFEBO – fesztivál határok nélkül

Zenészmagazin | 2020. Március 05., Csütörtök 10:00

Idén útjára indul a FEBO fesztivál. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásából megvalósuló fesztiválsorozat ingyenes kulturális programokon keresztül erősíti a szlovák-magyar határ menti régiók turisztikai vonzerejét és a régiók közti partnerkapcsolatot.

TothVera.jpg


Tóth Vera

 

 

Az igényes zenei koncertekre épülő eseménysorozat állomásai: Eger, Mosonmagyaróvár, Nagymaros, Kisvárda, Dunaszerdahely (Dunajská Streda), Nagymegyer (Velky Meder), Komárom (Komarno) és Für (Rúban).

 

Összesen nyolc helyszínen valósul meg a FEBO kétnapos fesztivál. Az első napon helyi partnerekhez kitelepülve zenés és tematikus gasztronómiai programmal, a következő napon pedig a városközpontban egész napos rendezvénnyel, koncertekkel és egyéb kulturális élményekkel várják a látogatókat. A fesztivál szervezői kiemelt figyelmet fordítanak a lokális értékek – a helyi gasztronómia, borászat, népművészet és a természeti kincsek – bemutatására, valamint a régió magyar és szlovák turistái számára egyaránt vonzó programjainak népszerűsítésére.

 

 

wolfKati 700x.jpg

 

Wolf Kati

 

 

Igazi nagyágyúk szórakoztatják majd a közönséget szombaton. Kora délután Mihályi Réka, Fonogram díjas énekes Masni és Pocó gyerekműsorát láthatjuk; később pedig helyszínenként eltérően a Tóth Vera Quartet, Wolf Kati, a Group’n’Swing és Éliás Gyula fergeteges koncertjein bulizhatunk egy nagyot.

 

 

GroupNSwing 700x.jpg

 

Group 'N' Swing

 

 

A sztárelőadók mellett lesz helyi borok és pálinkák versenye; kézműves ékszerek és kiegészítők divatbemutatója; valamint az ott élő óvodások és tánccsoportok előadása… Az igényes koncertfelhozatalból a pénteki napon sem lesz hiány. Többek között szerepelni fog Urbán Orsi és a latin zene helytartója Révész Richárd; Szakonyi Milán ének és gitárművész, az amerikai blues, country-rock és funk zene meghatározó előadóinak dalaival; Kovács Réka énekes és Géczy Viktor gitáros duója mai rádióslágerek másként tematikával; Sapszon Orsolya énekes és Cseke Gábor jazz zongorista, valamint Varga Dávid – Reviczky Balázs duó „Frank Sinatrától Michael Bublé-ig” című műsorával.

 

 

Elias_Gyula_Jr_700x.jpg

 

Éliás Gyula Jr

 

 

„A FEBO fesztivál hosszú távú célja, hogy a látogatókat megismertesse a régió látványosságaival, hagyományaival és gazdag kultúrájával. Olyan vidéki városokra fókuszálunk, amelyek nem, vagy csak nehezen tudnak versenyezni a népszerűbb területekkel. Célunk a szlovák-magyar határ menti régiókban meglévő turizmus támogatása, a határon átnyúló partnerkapcsolatok erősítése. Hiszünk abban, hogy a kultúra és a kulturális örökségek szerves részei a turizmusfejlesztésnek” – nyilatkozza Romhányi Áron, a fesztivál produkciós igazgatója, Arany Zsiráf, Fonogram és eMeRTon-díjas magyar zongorista, Artisjus-díjas zeneszerző.



JArofSoul 700x.jpg


Jar of Soul – Kovács Réka és Géczy Viktor
 

 

 

 

FEBO – fesztivál határok nélkül állomásai:

Dunajská Streda - 2020. március 6-7.

Eger – 2020. március 27-29.

Nagymaros – 2020. április 24-25.

Komarno – 2020. április 30 – május 1.

Velky Meder – 2020. május 1-2.

Kisvárda - 2020. május 8-9.

Mosonmagyaróvár – 2020. május 22-23.

Rúban – 2020. június 19-20.

 

Az SKHU/1801/1.1/005 - FEBO megvalósításában résztvevő partnerek:

Vezető partner: SZSZBMFÜ Nonprofit Kft.(HU) Projekt partner 1: Kukkonia s.r.o. (SK)

Projekt partner 2: Agro- Fyrmonia s.r.o. (SK)

Projekt partner 3: EuroArt Média Kft. (HU)

 

A fesztivál részletes programja, további helyi programlehetőségek és szállásajánlatok itt: http://www.febofest.com

 

www.skhu.eu

 

A rendezvénysorozatra a belépés ingyenes! A szervezők a programváltozás jogát fenntartják.

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.102407 másodperc.