ZenészmagazinÉrkezik a Foo Fighters jubileumi stúdióalbuma

Zenészmagazin | 2020. December 31., Csütörtök 14:00

Szerencsére már nem kell sokat várnunk a Foo Fighters immáron tizedik stúdióalbumára, hiszen a Nirvana egykori tagja, Dave Grohl, által alapított amerikai rockbanda „Medicine At Midnight” névre keresztelt új lemeze várhatóan 2021. február 5-én fog megjelenni.

FF 700x.jpg

 

Noha a zenekar a Saturday Night Live tévéműsor keretében Shame Shame címmel nemrégiben már be is mutatta az album első kislemezét, Grohl elmondása szerint a Medicine At Midnight lemez hangzása merőben más lesz, mint az elsőként debütáló dalé.

 

„A dalok közül többet kifejezetten úgy írtunk meg, hogy stadionokban játsszuk őket – erőteljes groove-ok, ütős refrének, kemény gitárok. Tulajdonképpen egy igazi, nagy, bulizós albumnak készült” – nyilatkozta a zenekar énekes-gitárosa, Dave Grohl, a Spotify „Rock This” című podcastjának.

 

„Visszatekintettünk, mi mindent is csináltunk az elmúlt 25 év alatt. Játszottunk lármás punk rockot. Játszottunk lágyabb, akusztikus nótákat. Írtunk három-négyperces, rádióbarát, fülbemászó dalokat. Soha nem csináltunk viszont groove-os számokat, hasonlóakat, mint David Bowie „Let’s Dance”, a Rolling Stones „Tattoo You” című lemeze, vagy éppen a Power Station vagy The Cars dalai – vagyis olyan rock albumokat, amikre egyszerűen muszáj az embernek mozognia, táncolnia. Ez idáig kimaradt, így ezzel az elképzeléssel mentünk a stúdióba… Még csak azt sem mondanám, hogy ez lenne a mi „táncolós lemezünk”, viszont olyan groove-ok hallhatóak a dalainkban, mint korábban soha, és nehéz megállni, hogy ne mozogjál együtt velük.”

 

 

Foo_Fighters 450x.jpg

 

Credit: Andreas Lawen, Fotandi

 

Grohl hozzátette, hogy több újonnan felvett daluknál egyből felismerhető lesz, hogy Foo Fighters nótákról van szó, kiegészítve azzal, hogy az idáig megjelent Shame Shame kissé kilóg a sorból, és inkább a Medicine At Midnight egyfajta kiindulási pontjaként tekintenek rá, így az új album jellemző hangzását illetően más irányvonalra számíthatunk.

 

„Mivel a 10. nagylemezünkről van szó, amivel egyben a zenekar 25 éves fennállását is ünnepeljük, már évekkel ezelőtt eldöntöttük, hogy valami igazán friss hangzású dologgal szeretnénk előállni. Annyi különbözőféle albumot csináltunk már, voltak köztük akusztikus, punk-rock vagy éppen középtempójú Americana-stílusú cuccok. Sok albumot kiadtunk, amikhez visszanyúlhatnánk, viszont muszáj hallgatni a megérzéseinkre, így ahelyett, hogy készítettünk volna egy lágy hangzású, érett lemezt, azt gondoltam, csináljunk inkább egy igazi partialbumot!”

 

Arra a kérdésre pedig, hogy mégis milyen partira gondolt, ekképpen válaszolt: „Sok kedvenc felvételünkön visszatérő motívumok a hatalmas groove-ok és riffek. Semmiképpen sem nevezném funk vagy dance lemeznek, ugyanakkor sok tekintetben jóval energikusabb, mint bármi más, amit eddig csináltunk – egy igazi, szombat esti, bulizós albumnak szántuk. Direkt úgy írtuk, és rendeztük össze a dalokat, hogyha valaki felteszi a lemezt, a kilencedik dal végéhez érve újra meg akarja majd hallgatni. Olyan nótákat például, mint a Making A Fire. Számomra ez a dal a Sly & The Family Stone-t idéző groove-okban gyökerezik, viszont Foo Fighters féle módon felturbózva.

 

 

 


Érdekességképpen Dave Grohl azt is elárulta, hogy a Foo Fighters Shame Shame című dalának sötét hangulatú videoklipjét a zenekar énekes-gitárosának egy tinédzserkori felkavaró álma ihlette.

 

 

És végül álljon itt a tracklist:

 

1. Making A Fire

2. Shame Shame

3. Cloudspotter

4. Waiting On A War

5. Medicine At Midnight

6. No Son Of Mine

7. Holding Poison

8. Chasing Birds

9. Love Dies Young

 

Facebook: http://foofighters.co/followFB

Instagram: http://foofighters.co/followIG

Twitter: http://foofighters.co/followTW

Website: http://foofighters.co/followW

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.094420 másodperc.