zenesz_logo.png



Az énekes-dalszerző világsztár 53 éves korában, angliai otthonában halt meg. Halálának pontos körülményeit nem közölték, egyelőre csak annyit tudni, hogy öngyilkosságra vagy bűncselekményre utaló nyomot nem találtak.

 

GM 700.jpg

 

 

A halálhírt az előadóművész sajtósa jelentette be és a rendőrség is megerősítette. A művész halálának pontos okát nem közölték, de azt egyértelművé tették, hogy idegenkezűség gyanúja nem merült fel.

 

Sajtósa szerint az énekes, aki az 1980-as évek elején az Andrew Ridgeley-vel alapított Wham! duó tagjaként vált ismertté, majd szólókarrierjével is hatalmas sikert aratott, Oxfordshire megyei otthonában csendben elaludt”.

 

George Michaelnek csaknem négy évtizedes pályafutása alatt több mint 100 millió albuma fogyott. Hét felvétele a brit slágerlisták első helyére került, lemezeiért három Brit Awards és két Grammy-díjat kapott.

 

Az egyik Grammyt Aretha Franklinnel előadott I Knew You Were Waiting című duettjéért kapta; a saját maga által írt és hangszerelt első szólóalbuma, a Faith húszmillió példányban kelt el, és az év albumaként 1989-ben szintén Grammyvel díjazták.

 

Forrás: MTI