ZenészmagazinEgyütt verjük el éhünk, örökségünk

Zenészmagazin | 2019. Szeptember 25., Szerda 11:00

Itt egy új dal az Üllői úti Fuck-tól - „Fordított világ” címmel három hét múlva megjelenik az örök undergroud Üllői úti Fuck új nagylemeze.

ulloiutifuck_2019_press_s 700x.jpg

 

 

Az album előfutáraként már hallgatható a zenekar odamondogató módján a környezetünk pusztulásáért és a jövőért aggódó „Holnap” című száma. Az énekes-gitáros Szántó Faszi és tavaly 30 éves születésnapját ünneplő bandája nagy lendületben van: míg a Fuck az elmúlt 20 évben mindössze három sorlemezzel jelentkezett, a „Fordított világ” csupán két évvel követi a banda előző albumát, tavaly ráadásul két további, a zenekarhoz kapcsolódó exkluzív megjelenés is napvilágot látott.

 

A Holnap című dal a lustaságról, a halogatásról, a felelősséghárításról, az egymásra mutogatásról, a „miért én tennék bármit is” mentalitású emberekről szól. Ez a lehangoló, rettenetes hozzáállás, amely az egyik fő oka a környezetünk pusztulásának, alapvető tulajdonsága az embereknek. Félelmetes dolog, hogy mi lesz a gyerekeinkkel, s bármily hihetetlen, apukaként engem is aggaszt ez. És persze ugyanígy nyomasztja a szövegíró Paizs Miki Sickratmant is – mondja a dalról Szántó Faszi, az Üllői úti Fuck gitáros-énekese.

 

 

 


A lemez címadó dalához azonban a magyar underground egyik legfontosabb szereplője, Müller Péter Sziámi írt szöveget. „Nagy megtiszteltetés, hogy most már Sziámit is bűnrészesként köszönhetjük a brigádban” – mondta ezzel kapcsolatban Szántó Faszi.

 

A budapesti odamondogatós Üllői úti Fuck éppen egy éve ünnepelte 30. – és ezzel párhuzamosan Szántó Faszi pedig az 50. – születésnapját egy nagyszabású koncerttel a Dürer Kertben. A „Fordított világ” a zenekar hetedik sorlemeze lesz, és mindössze két évvel követi az előző, „Kössszépeee” albumot.

 

Eközben tavaly sem hagyták új megjelenés nélkül a rajongókat: Szántó Faszi a Yellow Spots-szal adott ki Fuck-dalokat újraértelmező közös lemezt, 2018 végén pedig a Budapest Vinyl kiadásában jelent meg a „Faszi 50” című exkluzív válogatás-bakelit Szántó dalaiból.

 

Üllői úti Fuck / Facebook: facebook.com/Ulloiutifak/

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.139195 másodperc.