ZenészmagazinDíjnyertes videoklip a Gutting Revue-től

Zenészmagazin | 2015. Február 01., Vasárnap 17:00

A 2009-ben elhunyt Cseh Tamás énekes-dalszerző emlékére rendezett verseny döntőjét szombaton este tartották a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban.

 

GR promo700.jpg

 

 

"Egy képre gondolok, tudod...” képzőművészeti kategória győztes klipjét a Talpas fivérek (Talpas Illés, Talpas Pál, valamint Nagy Zsófia) készítették a Gutting Revue együttes Budapest című feldolgozásához. Az eredetileg Cseh Tamás, Bereményi Géza és Másik János által jegyzett alkotás éppen a tavalyi Cseh Tamás emlékest apropóján került a zenekar repertoárjára.

 

A Budapest, amely a munka során a tagokhoz is nagyon közel került, végül olyan jól sikerült, hogy a zenekar koncertműsorában is helyet kapott, majd a 2014-es emlékest animációs győzteseivel, az egyedi stílusú animációval és megkapó látványvilággal operáló nyíregyházi Talpas-fivérekkel illetve Nagy Zsófiával való együttműködéshez vezetett. A zsűri által is nagyra értékelt alkotás remekül követi a dal ívét, hangulatát, miközben a néző a különös leporellóvá alakuló budapesti jelenetek között barangol.

 

A harmadik alkalommal meghirdetett versenyre beküldött pályaműveket Bérczes László szerkesztő, rendező, filmrendező, Feledy Balázs művészeti író, Tóth Zsolt operatőr, valamint a zsűri elnökeként Mispál Attila film- és színházi rendező, forgatókönyvíró bírálta el.

 

A dal a zenekar Egy rongy a szíved helyén című kislemezén is megjelent. A lemez egyébként ingyenesen meghallgatható a korábbi kiadványokkal együtt, a zenekar honlapján.

 

 

 

 

 

A Gutting Revue-t legközelebb 2015. február 21-én lehet elcsípni a KVLT-ban (volt Vörös Yuk).

 

 

 

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.129036 másodperc.