ZenészmagazinDalba öntöm, nem megy máshogy - debütál a BittnerSweet

Zenészmagazin | 2019. Április 03., Szerda 09:00

Bármerre – ez a BittnerSweet legelső nyilvános felvételének a címe, mely azonnal a Petőfi Rádióban landolt és március 10-től országosan is hallható. A keserédes dal szerzője-főhőse Bittner Dániel és zenekara már az év végére tervezett első albumán dolgozik.

BittnerSweet_fotĂł SzabĂł Gilbert_MG_700x.jpg


Fotó: Szabó Gilbert

 

A 2018 elején alakult zenekar Bittner Dániel dalszerző-énekes köré szerveződött, aki egyfajta ismeretlen ismerős, hiszen korábban láthattuk már színészként vagy néhány éve a Ki Mit Tube online verseny döntőseként is. A tagok a magyar alternatív színtér jól ismert figurái, Székely Balázs dobos, Martinkó Tamás gitáros és Horváth Gábor basszusgitáros.

 

„A dalaim többnyire az esendőségről szólnak. Szerintem nincsen izgalmasabb az emberekben az esendőségüknél. Remélem, hogy lesznek emberek, akik magukra ismernek a dalokban, mert ez az értelme számomra az egésznek” – mondja Bittner Dániel. „Néha magamat is meglepem, mennyire pesszimista tudok lenni” – folytatja mosolyogva. „A zenének is az a lényege szerintem, hogy meghalljuk benne egymás érzéseit, és ettől erősebbek legyünk.”

 

A Bármerre című dal először a Dalra magyar című műsorban debütált március 10-én a Petőfi Rádióban, melynek zenei rendezését Takács Zoltán Jappán vállalta magára, aki meglátta a lényeget a karakter "bájos bénasága" mögött így a dalhoz időközben videoklip is készült.

 

 

 

 

A BittnerSweet közben első albumán dolgozik Jappánnal, a lemez tervek szerint az év végén jelenik meg.

 

 

BittnerSweet - Bármerre 
(zene és szöveg: Bittner Dániel, szerzői kiadás, 2019)

 

Facebook: https://www.facebook.com/BittnerSweet/
Instagram: https://www.instagram.com/bittnersweet.music/
Spotify: https://spoti.fi/2TqTEhM
YouTube: https://bit.ly/2XRO7Q3

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.428327 másodperc.