Czomba Imre több mint 40 hazai és nemzetközi sztárral készítette el második karantén-produkcióját.

Az első produkcióban, a Jam Session Projectben a zene különleges módon több zeneszerző egymást inspiráló hangjainak eredményeként született meg. A projekt sikerét az is jól bizonyítja, hogy a karantén-produkcióhoz annyi kiváló zenész gyűlt össze, hogy az eredetileg tervezett instrumentális zenén túl egy vokális előadás, a Rhythm of Love feldolgozása is megszülethetett. A különleges, több mint 40 tagból álló kórus a La Bouche & Singers Next Door nevet kapta, nem véletlenül. A videóklipben a művészeket egy olyan ház ablakaiban látjuk szomszédokként, amelynek alapja nem más, mint a zene öröme – a dalt hallgatva könnyű is elképzelni, hogy a művészek kiülnek otthon az ablakba, hogy mindenkivel megoszthassák örömzenélésüket.

Mivel a projekt létrejötte felvet néhány kérdést, úgy gondoltuk a legcélszerűbb, ha magát az eszmei szerzőt Czomba Imrét kérdezzük meg a dolgok hátteréről és az együtt muzsikálás, együtt éneklés technikai részleteiről.

Hogyan jött létre ez a kórus projekt?

A felhívásomra jelentkező zenészeket és zeneszerzőket gond nélkül bele tudtam építeni az előző zenei „láncprodukcióba”, viszont 40 énekessel egyszerűen nem tudtam mit kezdeni egy olyan dalban, amiben 4 ütemenként változik a stílus, illetve eltökélt voltam, hogy nem szeretnék szöveget. Így kénytelen voltam kitalálni valamit, hiszen nem akartam senkit kihagyni a közös éneklés öröméből. Ebből egyenesen következett, hogy ez alkalommal nem szeretnék hangszereket sem, azt mondtam magamnak, oldjunk meg mindent emberi hanggal.

Készítettél valamilyen tervet a megvalósításhoz?

Hosszú évek óta filmeken vagy színházi darabokon dolgozom. Gyakran nagyon sok hangszerrel, bonyolult helyzetekkel találom szemben magam, és viszonylag rövid határidővel kell teljesítenem. Elég gyorsan tudok dolgozni, a hollywoodi hajtás megtanított a pontos tervezésre. Természetesen megcsináltam a dal alapját, szerkezetét. Megkerestem a legmegfelelőbb hangnemet, mert ilyen esetben muszáj arra is ügyelni, hogy megfelelő regiszterekben tudjon megszólalni a kórus, mivel nincs semmi, ami segítené. Elsőre papír, ceruza és utána midi. Nem akartam a véletlenre bízni a megszólalást és ez engem is inspirált, éreztem, hogy mennyire jó ez a helyzet, mindenféle kötöttség nélkül tudok más hangszerelővel is együttműködni. Megbíztam Fehér Gábor (ex Cotton Club Singers, Singer Street), hogy segítsen kicsit énekelhetővé tenni a dalt, hiszen ő 0-24-ben vokális jazz zenékben utazik. Sok kórus munkám volt már, és értek is a vokális hangszereléshez, de a Gáborral való együttműködés mégis nagyon inspiráló volt. Amikor elkészült, megkértem Sárközy Fannit (aki egyébként nagyon sokat segített a projekt folyamán), hogy énekelje fel. A basszus részét Pál Tamás demózta – nagyszerűen.

Milyen nehézségek voltak a felvétellel kapcsolatban?

Szakmailag egy elég sajátos helyzettel álltam szemben. Azért a pop énekesek nagy százaléka nem olvas kottát és 86%-ban mindenki az okos telefonjával énekelte fel, az ismert okok miatt. Azt találtam ki, hogy rövid patternekre osztottam az öt szólamot egyenként (klasszikusan szoprán, alt, tenor, bariton és basszus). Ezekhez készítettem egy rövid alapot, amit valamilyen más eszközről egy füles segítségével tudtak meghallgatni a közreműködők, és ennek segítségével már fel tudták venni telefonnal a kívánt szólamot. Természetesen mellékeltem a kottát, de az alapon hallhatta a szólamot is némi harmóniai segítséggel az elején. Arról viszont ne beszéljünk, hogy ezáltal hány sávot kaptam a negyven énekestől... és mennyi munka volt, hogy megtaláljam a helyüket.

Ha jól értem egy videó fájlt kaptál, amin az énekes látható és az énekhangja is rajta volt?

Igen. Itt kell megjegyezzem, hogy elképesztően nagyot változott a digitális technika, mert egy kommersz telefonnal is lehet egészen tűrhető felvételeket készíteni. Némi barkácsolással egészen értelmes hangja lett a dalnak. Természetesen nem lehet összehasonlítani egy stúdió mikrofonnal, de azt kell mondjam, működött, bármennyire is szürreális. A videón lévő hang később a videó vágásnál is segítség volt.

Menyire változott meg a dal az eredeti tervekhez képest?

Természetesen ez egy folyamatosan változó műfaj egy szimfonikus műhöz képest. Sok ember ötlete miatt lett olyan amilyen, eredetileg nem terveztem bele Lane McCray pár ütemét sem, de mivel ismerjük egymást és már dolgoztunk együtt egy projektben, ráírtam, hogy lenne-e kedve csatlakozni. Örömmel jött, és másnap reggelre már meg is kaptam a sávját. Gerendás Péter, Éliás Gyula, Farkas Zsófi és Szulák Andrea improvizációs sávokat küldtek nekem. Nem mondom, hogy nem volt nehéz dönteni, ki hol maradjon... dehát ennek ez a szépsége és nehézsége. Ferenczi Gyuri a harmonika részét is 4-5 sávban küldte el, volt lehetőségem egy kicsit játszani vele, természetesen ezek nem megírt szólók voltak.

Ki keverte a dalt?

Az eredeti terveim sajnos sorra megdőltek. Nem szerettem volna sem keverni, sem a videó részével foglalkozni. Sajnos a realitás más lett. Elég kitartó ember vagyok, vagyis végül mindent én csináltam. Egyébként van egy barátom, Shalev Alon, aki segített, és aki összerakta és maszterelte a dalt.

Hogyan lett a videó ennyire egyéni?

Sajnálatos szerencsétlen események sora hozott abba az elsőre kilátástalannak tűnő helyzetbe, hogy a jelentkező vágók közül senki nem csinálta meg időre azt, amit kellett volna. Kész voltam a zenével, de nem volt hozzá képem. Az egyik reggel felszívtam magam és nekiültem én magam... Az editor munka egy más szakma, félve is mondok erről bármit. Nyilván ebben a helyzetben nagyon sok zenész megtanult valamilyen szinten vágni, de én nem akartam semmiképpen egy szokványos béna osztott képernyős karanténos videót, Ha csinálom, akkor olyanra csinálom amilyenre én szeretném. Innen jött az ötlet, hogy legyen mindenki egy házban és ablakokban. Természetesen inspirációként szolgáltak az elképesztő olaszországi erkély koncertes Facebookot bejáró videók is. De az volt a legjobb az egészben, hogy senki nem számított arra, hogy az otthon felvett videóik ilyen helyre kerülnek. Kicsit hobbi szinten érdekel az animáció, így összeraktam azt, amit akartam, és a végén ez lett belőle. Nagyon sok időm nem volt, ez az egész 2 nap alatt készült. Illetve utána még kicsit szórakoztam pár effekttel, virágok leesése, macska (kislányom kedvence, "kis tita"). Van egy híres családi barátunk, aki sok tévés sorozat vágója és rendezője (David Crabtree), ő lett az én „videóvágási” tanácsadóm. Ő segített néhány alapvető problémán átlendülni. Én nagyon megszerettem ezt a videót, és ha nézem, nincs bennem semmilyen karanténos, gyorsan összerakott produkció érzés, ebben tényleg nagyon sok munka van…

Milyenek a visszajelzések?

Nagyon jók és nagyon örülök. Főleg amiatt tölt el boldogság, hogy összekötöttem rengeteg zenész és énekes barátomat, akik soha nem játszottak még együtt, és tulajdonképpen nem is lett volna remény arra, hogy bármikor is együtt tudjanak produkálni valamit. Hát nem nagyszerű ez?

Epilógus

Kedves Imre, de igen! Nagyszerű és fantasztikus érzés volt részt venni ebben a projektben, együtt énekelni másokkal, olyanokkal is, akikkel eddig még soha és talán a jövőben sem tudunk majd együtt a színpadra, vagy mikrofon elé állni. Olyan produkciót hoztál létre, ami a hazai zenetörténetben páratlan (illetve páros, mert hiszen két változat is létrejött) és amire még sokáig emlékezni fogunk mindannyian. Köszönet jár neked az ötletért, a szervezésért, a zenszerzői, produceri munkáért, és nem utolsó sorban a technikai lebonyolításért. Hálásak lehetünk az internet adta lehetőségnek, amivel átléphettünk határokon, földrészeken, és jelképesen megfoghattuk egymás kezét. Ehhez kellett egy karmester, aki kezében a karmesteri pálcával mindezt levezényelte, és ez a valaki te voltál.  Ez igazi mestermunka volt, ami, hogy közhelyesen fejezzem ki magam – nélküled nem jöhetett volna létre.   

[ -sr- ]

A Rhythm of Love projekt résztvevőinek teljes listája:

https://www.facebook.com/imreczombamusiccomposer