zenesz_logo.png



Fiatal, számos formációból ismert zongoraművész - zeneszerző mutatkozik be a közönségnek első önálló szólólemezével november 24-én az A38 Kiállítótérben.

 

csĂŠ 700x.jpg

 

 

A chillout, ambient határvonalon mozgó album címe Life Is A Playground, ami a Dalok a lelkednek / Songs for Your Soul zenei projekt első gyöngyszeme. A lemezbemutató koncerten egy, a minimálzene műfaját képviselő, újdonságnak számító művészeti koncepciót ismerhetnek meg az érdeklődők, amely a felgyorsult fogyasztói világban megnyugvást kínál a száguldozó elmének, szívnek és léleknek. A Duna vizén ringatózva egy órára a hallgató lehunyt szemmel átadhatja magát a zenének, és részese lehet egy nem mindennapi zenei utazásnak, cseppnyi harmóniának.


A lemezbemutató koncert különleges vendége Zoohacker lesz. Egyedi, misztikus hangulatú fúvóshangszerrel, a futujarával érkezik a szintetizátorai mellett. A “Timeline” című dalhoz remixet készített a "Songs For Your Soul" lemezre, amely szintén elhangzik majd az est folyamán.

 

"A Life Is A Playground dal összefoglalja a teljes lemez hangulatát. Minden szerzemény egy külön sziget a léleknek, a dalcímek hűen tükrözik az atmoszférákat. Zoohackerrel mély barátság szövődött közöttünk a munka során, talán ettől is lett hiteles a lemezre készített remixe. Egy nagyon kreatív, érzékeny embert ismertem meg személyében" – meséli Cséry Zoltán.

 

 

 

 

Cséry Zoltán neve ismert a budapesti zenei életben – zongora játéka gyakran hallható a Random Tripben, a Barabás Lőrinc Quartetben, Pápai Joci zenekarában és a Kodály Spicy Jazzben. Zeneszerzői munkásságáról a Patché formáció és a Special Providence zenekar lemezei adnak tanúbizonyosságot. Hangszerelt a Subscribe és a Road számára, nemrégiben pedig az AWS és a USEME zenekarokkal dolgozott együtt akusztikus koncertjeiken. Tavaly koncertezett Paul Brownnal, a kétszeres Grammy-díjas jazzgitárossal és Jóhann Ásmundssonnal, a Mezzoforte zenekar basszusgitárosával. Dalszövegeket és verseket is ír, egyik művét Kálloy-Molnár Péter szavalja.

 

Facebook: https://www.facebook.com/sfysofficialpage/

Jegyek: https://www.a38.hu/hu/program/csery-zoltan-Dalokalelkednek-lemezbemutato-vendeg-zoohacker-hu