zenesz_logo.png



Ünnepelhetnek azok, akik a 80-as években voltak fiatalok és azok, akik egyszerűen csak rajonganak a 80-as évek zenéjéért. 2018. február 23-án a Dürer Kertben lép fel a korszak egyik legnagyobb sztárja, a kor emblematikus zenekarának egykori énekese.

tonyhadley 700x.jpg

 

 

This Night Belongs to Us, ez Tony Hadley koncertkörútjának címe, és valóban sokan érezhetik majd, hogy ez az éjszaka hozzájuk tartozik, hogy ez az este az övék. Többek közt az a korosztály, amely 2018. február 23-án majd örömmel emlékszik vissza fiatalságára, a 80-as évekre, és azok is, akiknek a szíve csücske ez a korszak, melynek valóban Tony Hadley egykori együttese, a Spandau Ballet – melytől minden bizonnyal számos sláger elhangzik majd – volt az egyik kulcszenekara.

 

Hadley egykori zenekara 1979-ben alakult és 1990-ig működött (ekkor a zenészek perben-haragban váltak el), majd hosszú szünet után, 2009-ben újjáalakult, s a mai napig is létezik, ám 2017 óta már az énekes nélkül.

 

Az öttagú együttes első kislemeze, a To Cut a Long Story Short 1980-ban jelent meg, melyet egy évvel később követett a bemutatkozó nagylemez. A zenekar a mai napig összesen hét nagylemezt jelentetett meg, ezek közül az 1983-as True aratta a legnagyobb sikert, rajta a slágerlista vezető címadó dallal. A számos toplistás sláger – többek közt. Gold, Chant No. 1, Only When You Leave, Through the Barricades – mellett a zenekar látványos videoklipjei is emlékezetesek maradtak.

 

 

 

 

 

Tony Hadley 1992-ben jelentette meg első szólólemezét (State Of The Play), melyet öt évvel később követett egy főleg feldolgozásokból álló cím nélküli lemez, majd közel tíz év szünet után egy jazzes-swinges lemez, a Passing Strangers. Legutóbbi nagylemeze a 2015-ös, karácsonyi tematikájú The Christmas Album.

 

Hadley ötgyermekes családapa és színes egyéniség: gyakran vállal jótékonysági fellépéseket és vesz részt jótékonysági projektekben, de a nézők láthatták az ITV I’m A Celebrity…Get Me Out Of Here! (azaz a Celeb vagyok, ments ki innen) című műsorában, és a Reborn In The USA című angol tv-realityben, miközben saját zenés beszélgetős műsora van az Absolute Radióban.

 

Időpont: 2018. február 23.

Kapunyitás: 19.00
Helyszín: Dürer Kert, nagyterem (XIV. Ajtósi Dürer sor 19-21.)
Fellépő: Tony Hadley (ex-Spandau Ballet / UK)
Jegyár: 4500 Ft / 5000 Ft

Online elővétel: https://bit.ly/2zO9Pbz

Facebook: https://bit.ly/2zQddCA