ZenészmagazinBenned is van. Félsz tőle? Szelídítsd meg!

Zenészmagazin | 2020. Június 13., Szombat 09:00

A BittnerSweet alapítója 14 évesen írta meg a Ragadozó című dalt, ami azonban azóta a fiókban lapult. Majd idén Bérczesi Robi is felfedezte, és egyből két verzióban is újjászületett a szám. A BittnerSweet egy elhagyatott budai erdő mélyén forgatott klipet a saját verziójához.

ragadozo_1 700x.jpg

 


Bittner Dániel, a BittnerSweet zenekar alapítója még 15 sem volt, amikor akusztikus gitárján megírta élete első lemezanyagát, sok-sok dalt, köztük a Ragadozót. Nem gondolta volna, hogy több mint tíz év múlva, 2020-ban ez a dal egyszer csak előkerül a fiókból, egy este csörög majd a telefonja, és az egyik kedvenc zenésze, Bérczesi Róbert szól bele, arról érdeklődve, vajon feldolgozhatja-e. Robit megfogta a Ragadozó, úgy érezte, olyasmiről szól, ami őt is foglalkoztatja: a bennünk lakó ösztönökről, ragadozókról, az énről és az „énekről”.

 

Viszont ha már így történt, március elején Dani zenekarával, a BittnerSweettel is felvette a dal saját verzióját, zenei producerük, az ex HS7-es, Takács Zoltán Jappán stúdiójában. A stúdiózást pont sikerült befejezni, így az azt követő karanténos kényszerszabadság alatt Dani és barátai, Németh Máté rendező (neminem) és Rácz Péter operatőr-vágó szabadon alkothattak: kitaláltak egy olyan klipet a dalra, amit biztonságosan, nagy távolságból is fel tudnak venni egy elhagyatott budai erdő mélyén.

 

 

 


A dal és a klip azt üzeni: ismerd meg a benned lakó ragadozót, ne félj tőle, szelídítsd meg, sőt, barátkozz vele össze! „Sokszor írok dalt az emberi esendőségről, bízva abban, hogy sokan magukra ismernek a szövegekben. Már gyerekkoromban is foglalkoztatott a bennünk élő kettőség, amivel szerintem szinte mindannyian küzdünk. Ha viszont elfogadjuk, és barátságot kötünk a személyiségünkben lakozó ellentétekkel, az komoly feloldással jár. Ebben a klipben ezt képileg is megjelenítjük. Egyébként a zene lényegi elemének tartom, hogy lemerüljünk a belső világunkba, és meghalljuk az érzéseinket. Ez az út sokszor nemcsak feloldással jár, de meg is erősíthet bennünket” – meséli Bittner Dani.  

 

A BittnerSweet jelenleg első, bemutatkozó albumának a befejezésén dolgozik, amit terveik szerint 2020. október 31-én mutatnak be a Hiperkarma előzenekaraként, a Barba Negrában. A Ragadozó Bérczesi Robi féle feldolgozása is hamarosan, várhatóan még júniusban megjelenik.

 

Spotify: https://open.spotify.com/artist/0gZe2LcgPS6uPo9fLcK2ww?si=pptfgWSUTAOIVcOrCv2kmA&fbclid=IwAR3hhZUDkeJJ-8ACUPnny9y6ol6o2oSA-26jsBEpoTk07yAInUSPff24ewo

Facebook: https://www.facebook.com/BittnerSweet

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.096062 másodperc.