zenesz_logo.png



Balogh Esztert 2016-ban ismerhette meg az ország, amikor bekerült az X-Faktor döntőjébe, most elkészült első lemeze.

 

 

 

Eszter a tehetségkutató után sem volt tétlen és azonnal elkezdett dolgozni bemutatkozó EP-jén Claudia Ballával, és Kotsy Krisztinával, akik segítségével megalkották a Pillanatok c. lemezt, melyen hét dal kapott helyet, ebből a Fényárban látszol szerepel szóló dalként és duettként is, illetve a Pillanatok és órák című dalból készült angol verzió is.

 

Az album egyik érdekessége, a Standing Out c. dal, amit Dobrády Ákos jegyez, a másik a Fényárban látszol c. jól sikerült duett Torres Danival, ehhez a dalhoz készült Eszter első videoklipje is, aminek a premierje február 8-án az M2 Petőfi TV-n volt. A duettet már élőben is több ízben előadta a két fiatal énekes, többek között pl. az ELLÁTÓházban. A szerzemény az elmúlásról és az örökké tartó szerelemről szól, mely vizuálisan is megjelenik a videóban. A közös munka során igazán jó összhang alakult ki a két népszerű előadó között, így nem kizárt, hogy látjuk még együtt őket közös projektben.

 

Kotsy Krisztina dalszövegíróként, Claudia Balla pedig zene- és dalszövegíróként vett részt a lemez munkálataiban. Eszter jelenleg is dolgozik Claudia Ballával  egy közös projekten és a közeljövőben várható egy újabb klip is. „Az első lemezem megjelenése nagy örömmel tölt el és örülök, hogy saját és közös erőből létrejöhetett. A jövőben saját szerzeményekkel is szeretnék bemutatkozni, de nyitott vagyok más művészekkel való együttműködésre is. Az alkotás és a zenei munka minden mozzanata boldoggá tesz” – mesélte Eszter.

 

Balogh Eszter Pillanatok című lemeze lemez elérhető a Spotify-on.