zenesz_logo.png



Nem sokkal azután, hogy a fél ország megismerhette nevét, és Trouble In My Mind című dalát, a harmincas generáció gondolkodó dalszerző-énekese, Petruska új nagylemezt adott ki Kapunyitó címmel.

 

petruska_sajtofoto5_700.jpg

 

 

Nem sokkal azután, hogy a fél ország megismerhette nevét, és Trouble In My Mind című dalát, a harmincas generáció gondolkodó dalszerző-énekese, Petruska új nagylemezt adott ki Kapunyitó címmel. A 11 értékes és izgalmas gondolatot és fülbemászó dalt tartalmazó lemezt Petruska július 21-én mutatja be az A38 Hajón.

A Kapunyitó című új albumot a szerző 30. születésnapja és saját generációjának kihívásai inspirálták. A tizenegy dalt tartalmazó nagylemezt beharangozó Nyár (Most vidám igazán) című dalt a Petőfi Rádió rotációban játszotta, a Trouble in My Mind pedig a legjobb négy szám között szerepelt A Dal 2016 című tv-műsor döntőjében, ahol Petruska A Dal Felfedezettje díjat is megkapta.

 

"Két évig készült márciusban végül megjelent a Kapunyitó című, második nagylemezem, azóta folyamatosan turnézunk vele. Azt érzem, hogy pontosan azt az albumot készítettem el mind zeneileg, mind pedig tartalmilag, amit 6 éve, a pályám elején megálmodtam. Büszke vagyok rá és boldog vagyok vele, hiszen rengeteg szakmai és személyes kihíváson kellett keresztülmennem ahhoz, hogy ezt ebben a formában, ilyen lelkülettel meg tudjon valósítani. A lemez elkészült, egyszer meghallgattam a CD-t, tetszett, megnyugodtam és elpakoltam. Innentől kezdve a dalok nem az enyémek már. A szerzemények elkezdik élni a saját életüket a színpadon, ahogyan a pillanatnyi energia formálja, érleli őket. A CD-n és a streaming felületeken tárolt bitek remélhetőleg valamiféle információvá válnak a közönség számára, legyen az érzelmi vagy intellektuális élmény, vagy újabb kihívás egy fiatal muzsikus számára. Ebben a helyzetben csupán annyi a dolgom, hogy a legjobb szívvel és legjobb tudásom szerint csatornázzam az általam megélt érzelmeket, történeteket az elkövetkezendő évek során, és hagyjam, hadd meséljenek ezek a dalok arról hogyan lett a kapunyitási pánikból egy izgalmas, lehetőségeket ígérő nyíló kapu” – meséli Petruska.

Petruska András dalszerző-énekes a magyar folklór motívumokat az angolszász rock, valamit a tánczene elemeivel ötvözi. Szuggesztív, közvetlen, humoros előadásmódjával, valamint virtuóz gitárjátékával Petruska meghatározó szerepelője a hazai fiatal zenészgenerációnak. Dalszerzői teljesítményéért 2015-ben Artisjus Junior-díjra jelölték.

 

 

 

 

 

 

2014-ben jelent meg első, Metropolita című nagylemeze. A konceptalbum a 4-es metró megállói mentén haladva sajátos képet fest a XXI. századi Budapestről, és a benne élő 20-as, 30-as éveiben járó generációról. A Szent Gellért tér című dalhoz készült videó döntős helyezést ért el az I. Magyar Klipszemlén ‘Legjobb rendezés’ kategóriában, valamint az Index.hu 2014-es Top 10-es listájára is felkerült.

 

Koncert időpont: 2016. július 21.
Koncert helyszín: A38 Hajó

 

További információ:

www.petruskaandras.hu