ZenészmagazinA Zenész Magazin is ott lesz!

Zenészmagazin | 2017. Október 03., Kedd 18:00

Október 6-8. között, három napon keresztül, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban kerül megrendezésre az idei Budapest Music Expo Nemzetközi Audiovizuális és Zenei kiállítás.

 

BME 700x.jpg

 

A Budapest Music Expón, a zeneipar egyedülállóan vonzó seregszemléjén napi 130 program és több mint 10 000 világmárka várja az érdeklődőket. Bár eddig is gigarendezvénynek számított, az idei lesz az eddigi legnagyobb Budapest Music Expo. A zenei kiállítás immáron 18.000 négyzetméteren várja az érdeklődőket október 6-tól 8-ig a Hungexpo területén. Külön öröm lehet a klasszikus zene kedvelőinek, hogy a billentyűs, ütős, pengetős hangszerek mellett a fúvós és vonós hangszerek is kipróbálhatók a három nap alatt. Az expo ezúttal is ingyenesen látogatható.

 

A Zenész Magazin sem maradhat távol ettől izgalmas eseménytől. Az online és nyomtatott formában megjelenő szakmai újság, melyből a Magyarországon kapható hangszerekről és stúdió berendezésekről, aktuális szakmai újdonságokról, koncertekről, lemezekről tájékozódhattok, most először, sok év után ismét jelen lesz a Music Expón. Ennek persze több oka is van, de mindenek előtt szeretnénk testközelből bemutatni a megújult magazint, és egy kis reklámot csinálni az egyre sikeresebb Metal Iskolája című kiadványnak, amire már eddig is sokan voltak kíváncsiak.

 

 

001_som_2017_500x.jpg

 

 

A Zenész Magazin standjánál kedvezményesen megvásárolhatjátok a Metal Iskolája című több mint 150 oldalas, kottákkal, magyarázatokkal, tippekkel és hangzó anyaggal – CD melléklettel dúsított kiadványt, a Zenész Magazin legfrissebb, 204. számát, ami a Music Expo időpontjára időzítve jelenik meg, előfizethettek az újságra, de a Médiatechnika című társlapunkat is megvehetitek a helyszínen.

 

 

Zenesz204 cimlap 500x.jpg

 

Mindhárom napon egy-egy mini koncerttel is kedveskedünk az érdeklődőknek.

 

Október 6-án, pénteken 12 órától Borbély Tamás kollégánk – akinek a tesztjeit a lapban már olvashattátok – fog egy kis ízelítőt adni rock és metalgitározásból.  

 

Október 7-én, szombaton 12 órától Muck Éva basszusgitáros Kovács Réka énekessel együtt mutatja be, hogy virtuóz női basszusgitárosok nem csak a tengerentúlon léteznek.

 

Október 8-án, vasárnap 10:15-től Hajba Áron, az ARONS Land Cargo Co. szólóprodukció gitáros-énekese fog a most megjelent Cracks and Scratches vintage rockos albumáról néhány dalt előadni.

 

Gyertek el ti is a kiállításra, hogy találkozhassunk személyesen. Ismerjük meg egymást, ti pedig ismerjétek meg a magyar zenészek több mint 25 éves múlttal rendelkező szakmai újságját, a Zenész Magazint!

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.104834 másodperc.