zenesz_logo.png



A Zeneipari Hivatal végzősei (leendő menedzserek, koncertszervezők és egyéb zeneipari pályakezdők) havi egy pénteken a Mikában mutatják meg, hogyan lesz a tananyagból valóság, koncertszervezés modulzáróból Artisjus műbejelentő!

 

kelenfold-vegleges 700x.jpg

 

A három péntekből álló koncertsorozat alternatív pop-rock, indie vagy egy kis shoegaze produkciókat mutat be a Mikába érkező közönségnek. Hozd el barátaidat és töltsd velünk március első péntekét! A koncertsorozat első vendége a Kelenføld. A zenekar tagjainak érdeklődési köre a szerelem, világbéke, illetve a hő- és áramlástan. A zenészek szerepe is tökéletesen le van osztva: Sebi, a szerelmes tudós művész, Dani a felelősségteljes állampolgár, Gyuri, aki mindig hangosan kiabál és Tomi, akinek minden évben már csak egy év van hátra a suliból – ők hozzák nekünk a talpalávalót péntek este.

 

2017-ben indultak – nem meglepetés, Budapesten. Hogy ne csak az elnevezés legyen meghökkentő, az első, 3 számos EP-jüket Pszichológusra keresztelték, majd októberre időzítették az Október című single-t és 2018 májusában jelent meg első nagylemezük, a Repülőgépek. A repülés mellett hajókon is örömmel töltik az idejüket: felléptek már az A38 Hajón és a TRIP Hajón, de a Mika Tivadar Mulatóban is visszatérő fellépők.

 

Vidéki nagyvárosokba is előszeretettel mennek koncertezni – akár egyedül, akár Szabó Benedek és a Galaxisok társaságában, legutóbb pedig a Petőfi TV-ben meséltek arról, hogy mi köze van a Balatonnak Kelenföldhöz.

 

Biztonsági öveiket kérjük becsatolni, hamarosan felszállunk!

 

Balaton György (gitár, ének)

Fehér Tamás (szólógitár)

Nagy Sebestyén (basszusgitár, vokál)

Pass Dániel (dob)

 

Helyszín: Mika Tivadar Mulató
Időpont: 2019. március 1.

Kapunyitás: 20:30 Kezdés: 21:00

Belépő (a helyszínen): 1.000 Ft

 

 

[Kelenfold]