zenesz_logo.png



Immáron negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Kincsem Parkban a Food Truck Show, ami a hazai streetfood élet legjobbjait vonultatja fel három nap alatt. A rendezvényen a WatchMe is fellép: szeptember 4-én lehet őket látni.

 

 700.jpg

 

 

A hazai streetfood legnagyobbjai szeptemberben ismét összegyűlnek, hogy megmutassák mi az, ami az orosz konyhától a mexikóiig, a hambitól a csevapig lázban tartotta idén Budapestet. A rendezvény helyszíne a jól bevált Kincsem Park, ahol idén is ló- és agárversenyekkel, utcazenészekkel, artistákkal és gyerekprogramokkal várják az érdeklődőket. A két kiemelt zenekar idén a Veszprémi Utcazene Fesztivál győztesei, a Lóci játszik és a WatchMe – előbbi pénteken, utóbbi vasárnap igyekszik megtáncoltatni a rendezvényre kilátogatókat.

 

 

 Watch_Me700 cr.jpg

 

 

 

 

– Örülünk, hogy részt vehetünk fellépőként ezen az izgalmas eseményen. Mindig igazán jó bulik tudnak kerekedni olyan helyeken, ahol jó ételeket és italokat lehet fogyasztani. Mi valószínűleg a bőség zavarától fogunk szenvedni, s csak kapkodjuk majd a fejünket, hogy mit kóstoljunk meg a fellépésünk után – árulta el Baracskay Rita, a WatchMe zenekar vezetője és szaxofonosa.

 

– Az is jó érzéssel tölt el minket, hogy ismét egy rendezvényen belül léphetünk fel Lóciékkal. Nagyon szeretjük őket; kicsit nosztalgia hangulata lesz az egésznek, biztosan felidéződnek bennünk a veszprémi emlékek is.

 

A 2015-ben alakult formáció debütálása a Naked Man című dal volt, melyet először a Petőfi Rádió Petőfi Extra műsorában hallhatott a közönség. A hozzá forgatott videoklip különleges, egyedi technikával készült, melyre itthon még nem igazán láthattunk példát – nézettsége jelenleg 55 ezer felett jár. A klip premierjének a Magyar Nemzet Ígéretes Titánok rovata adott otthont.

 

A zenekar az Éter Plusz Tehetségkutatóról a Legjobb Énekes és a Legjobb Szaxofonos díjával tért haza; a Titánok az EFOTT-on Tehetségkutatóban a döntőig meneteltek; a Veszprémi Utcazene Fesztivált szakmai kategóriában megnyerték, s nemrégiben az Anna and the Barbies ópusztaszeri táborában is felléptek. A közönség a Szürkemarha Vigadalom másnapján, szeptember 10-én 18:30-tól is láthatja-hallhatja őket az esemény nagyszínpadán.

 

 

 

 

 

IV. Food Truck Show//WatchMe koncert

Időpont: 2016. szeptember 4. 19:00

Helyszín: Kincsem Park, Budapest

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1726012061017458/

WatchMe: https://www.facebook.com/watchmeband/