zenesz_logo.png



A Santa Diver a közelmúltban ünnepelte 10 éves fennállását, és hamarosan megjelenik harmadik lemezük.

 

SD_new 700.jpg

 

 

 

A Santa Diver 10 éve folyamatosan működő zenekar, alapvetően experimentális jazz zenét játszanak Kézdy Luca jazzhegedűssel a főszerepben. Luca nevével egyre többször találkozhatunk különböző formációk tagjaként – lásd Mini Acoustic koncert – és meghívott vendégeként. Egészen unikális hegedűjátéka kapcsán női Hendrixként is szokták emlegetni, aki gyakran elképesztő hangzásokat hoz ki hangszeréből.

 

A Santa Diver másik alapító tagja Szesztay Dávid a hazai zenei élet egyik legszínesebb egyénisége (színházi és filmes zeneszerző valamint dalszerző, 2016 júniustól a Kiscsillag zenekar billentyűs, gitáros vokalistája) és Szegő Dávid a fiatal jazz generáció egyik legtehetségesebb és legmerészebb képviselője. Harmadik lemezük munkálatait az elmúlt hetekben fejezték be, amely hamarosan megjelenik.

 

Addig is a zenekar most közzétett egy dalt, amit az új lemez felvételei során rögzítettek, tőlük szokatlan módon egy feldolgozást, amiben Lucát kivételesen nem csak hegedülni, de énekelni is hallhatjuk.

 

 

 

 


 

Kézdy Luca – hegedű, ének

Szesztay Dávid – basszusgitár

Szegő Dávid – dob

 

 

A Santa Divert megtalálhatjátok itt:

https://www.facebook.com/santadiver/

https://santadiver.bandcamp.com/