zenesz_logo.png



A hattagúvá bővült, hegedűvel és perkával kiegészült Muriel zenekar idén új lendülettel tereli progresszív, kísérleti műfajú zenéjét szenvedélyesebb irányokba.

 

drastik_putto_700.jpg

 

Drastik Putto

 

Teszi ezt például február 17-én, a Kuplungban, a Drastik Putto hatalmas, ötödik szülinapi bulija után, ahol a Heaven Street Seven egykori, legendás énekese, Szűcs Krisztián és a Magna Cum Laude híres frontembere, Mező Misi is hallható lesz.

 

Két nagylemezének anyagával a Muriel mára az ország több jelentős színpadán bebizonyította, hogy a közönség megbecsülését bátran, önazonosan és szenvedéllyel is ki lehet vívni. Sodró lendületű koncertjeik a vájtfülű közönségnek és a táncolni vágyóknak egyaránt kivételes élményt nyújtanak. A hegedűvel (Szabó Árpi) és perkával (Sárkány Berci) kiegészült gitár-dob-basszusgitár-ének felállású csapat dal- és fülközpontú, progresszív popzenéje semmi máshoz nem hasonlítható a hazai piacon, különlegességük a kísérleti létben mutatkozik meg leginkább.

 

muriel_photo_700.jpg

 

Muriel

 

 

A Drastik Putto „szürreál pop” formációt Mihalik Ábel (ex- Kiscsillag, Kispál és a Borz) 2012 elején hozta létre. Szinte azonnal stúdiómikrofont ragadott, és az énekhangja mellett a basszusgitárját is elővette. A Bosszúból galamb című lemez nagy port kavart, hiszen a Zeneakadémiát végzett dobművész minden egyes szólamot maga játszott fel rajta, önállóan írt dalait sikerre hangolva ezzel. Később viszont olyan elismert zenészeket gyűjtött maga mellé, mint Csókás Zsolt, Bubenyák Zoltán, Borbély Mátyás és Papp Csaba, akik azóta is a zenekar törzsét alkotják. 2016-ban megjelent a zenekar második nagylemeze, Felnyitom én címmel, a Mohaember lett a legjobb animációs klip a II. Magyar Klipszemlén és a Cseh Tamás Program induló előadói támogatását is elnyerte a banda.

 

Ábel így tekint vissza az elmúlt öt évre: „Sok dolog történt, például az utolsó évben több koncertet adtunk, mint négy év alatt összesen. Lett egy menedzserünk is, aki nagyon lelkes és jól melózik, én meg sokat fejlődtem frontemberként és énekesként. Azért hívtunk vendégeket erre a koncertre, mert kíváncsi voltam, hogyan éneklik más előadók a Putto-dalokat. Misi hangját imádom. Szerintem itthon az egyik legjobb orgánum. Krisztián meg olyan karakter, amilyen sehol máshol nincsen a világon. Elvállaltak egy-egy dalt, és remélem, beszállnak a fináléra is.

 

A jeles nap alkalmából a Drastik Putto dalpremiert is ígér, amiben egy képregény-szereplő is szóba kerül majd. „Az új szám egy poén is egyben. Szerintem a riff nagyon erős és az alaptéma is” – nyilatkozik róla a zenekarvezető, aki a dal szerzője és szövegírója.

 

 

 

Esemény: https://www.facebook.com/events/1303991209674858/

Helyszín: 1061 Budapest, Király utca 46.

Elővételes jegyár: 800 Ft.