zenesz_logo.png



A koronavírus járvány ellátásban március óta kiemelt feladatokat ellátó országos centrum dolgozói közös dallal tisztelegnek egymás előtt, elismerve minden egészségügyben dolgozó kolléga áldozatos munkáját.

[Koranyi karacsony]

 


Presser Gábor - Sztevanovity Dusán
„Az ünnep” című dalának feldolgozásában többek között Keresztes Ildikó énekes és Gömöry Zsolt zongorista, az EDDA együttes tagja is közreműködtek. A produkció különlegessége, hogy a szerzeményben a népszerű művészek mellett az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet munkatársai, dolgozói vettek részt, énekeltek, illetve hangszeren kísérték a dalt.


„Jó érzéssel tölt el, hogy együtt vagyunk a gyógyításban és együtt a dalban” - fogalmaz Dr. Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatója, és kíván áldott karácsonyi ünnepeket, illetve kitartást a járvány leküzdésének következő szakaszához.

A filmet Országos Korányi Pulmonológiai Intézet megbízásából a Cityrocks készítette.