zenesz_logo.png



Az idén 25 éves jubileumát ünneplő együttes régóta várt új lemeze 12 igazi Republic nótával köszönti a rajongókat. A zenekar életében ez az első lemez, amely már Cipő nélkül, de mégis az ő szellemi örökségével született.

 

IMG_9961k_700.jpg

 

 

A „Rajzoljunk Álmokat” című új lemez az elmúlt 25 év szakmai múltjához hűen letisztultan és hitelesen hozza azt a hangzást, amiért a szívünkbe zártuk a zenekart. Népzenei elemektől kezdve a punkosabb hangzáson keresztül, a mélyen ható melódiákig mindent megtalálunk itt, amit csak egy Republic albumon kereshetünk. A számokat hallgatva, szinte érezni lehet azt az alkotói közösséget, melynek tagjai már egy pillantásból is értik egymás szavát. Számukra nem kérdés, hogy a legnagyobb tiszteletadás a múlt, a barátok, a rajongók és egymás iránt az, ha folytatják azt az utat, amelyet negyed évszázada képviselnek. A lemez dalai szép lassan születtek és forrtak ki; az első a már egy éve rádiós sláger címadó szerzemény volt. A következő slágergyanús dal, az album nyitószáma, a „Sebek a szívemen”, egy népies motívumokkal is megfűszerezett fülbemászó dallam.

 

Ahogy azt a Republictól megszokhattuk, a zenekar minden tagja kivette részét az alkotói folyamatból (Boros Csaba – énekes, basszusgitáros; Patai Tamás – szólógitár, vokál; Nagy László Attila – dobos; Halász Gábor – szólógitár, vokál). Sőt…, valahol a fejekben Bódi László Cipő is mindig ott volt velük.   „Nem vele, de nem is nélküle születtek az új dalok.” – fogalmaz Boros Csaba, a Republic énekes-frontembere, aki azt is bevallotta, hogy gondolati síkon az alkotói egység érintetlen: „A szívünkben és a fejünkben ott volt velünk az új dalok születésénél.”

 

Cipő régi, a ’szöveg-ötletelésben’ korábban is közreműködő közeli barátja, Wéber Ferenc is részt vett több dal szövegének megírásában. Az ő gondolatvilága nagyon közel áll hozzá, egyfajta szellemi közvetítője a mostani dalokban Cipő látásmódjának. Újdonság, hogy a zenekarral 18 éve fellépő Szabó András, hegedűs, akusztikus gitáros egy dala is felkerült az albumra.

 

A Republic „Rajzoljunk Álmokat” című új albuma május 4-től kapható az ország legnagyobb üzemanyagtöltő hálózatának állomásain.

 

 

Republic Rajzoljunk Almokat borito350x350.jpg

 

 

Tracklist:

  1. Sebek a szívemen
  2. Kezed a kezemen
  3. Rajzoljunk álmokat!
  4. Nem igaz!
  5. Hó és sár
  6. Paragrafuskirály
  7. Füst az éjben
  8. Átok vagy szerelem
  9. Lehet akármi
    10.  Világgá megyek
    11.  Ki mondja meg?
    12.  Ki rejt el?

www.republic.hu

 

Kiadó: UNIVERSAL

www.universalmusic.hu