zenesz_logo.png



A Body Count a legendás rapper, Ice-T hobbiprojektjeként született meg, majd lemez lemezt követett, ők pedig 27 éves pályafutásukkal, a hatodik, Bloodlust c. korongjukkal érkeznek a Budapest Parkba június 17-én.

 

24831478_1424971170961897_4582487145565105204_o.jpg

 

 

 

A Body Count-ot bár a hazai zenerajongók és kritikusok számára nem kell bemutatni, azonban kevesen büszkélkedhetnek azzal, hogy élőben is látták a brutális formációt. Mostanáig! A zenekar ugyanis a New Beat szervezésében 21 évvel legutóbbi budapesti koncertje után most elfoglalhatja méltó helyét a Budapest Park színpadán. A Los Angeles-i banda 1990-ben alakult, amikor az addig sem éppen szolidságáról ismert Ice-T és heavy metál rajongó unokatestvére szobatársak nem lettek és hatására Ice-T rá nem kapott erre a műfajra. Az út innen egyenesen vezetett a Body Count-hoz, ami végül 1992-ben dobta piacra első nagylemezét. Ice-T első szóló lemeze, a Rhyme Pays volt az első olyan hip-hop album, amire felkerült a „Szülői felügyelettel” pecsét, így nem csoda, hogy a Body Count felvételein is a durva szövegek domináltak. Sőt, Cop Killer című daluk miatt debütáló anyagukat egy időre be is vonták. 

 

 


[body count]

 

 

 

 

A Body Count rajongói a bandát éppen ezek miatt a humort sem nélkülöző, gyakran társadalom és rendszerkritikus szövegek miatt imádják a zenekart. Az alapító tagok közül egyébként már csak Ice-T és Ernie C gitáros vannak a bandában, D-Rock és Beatmaster V dobos rákban, míg Mooseman basszusgitáros egy utcai lövöldözésben hunyt el, ami majdnem a banda végét is jelentette. Végül túllépve a gyászon és a nehézségeken igazán 2014-re, a Manslaughter megjelenésével tértek vissza eredeti önmagukhoz, mely végül folytatásában, az idén megjelent Bloodlust-ban teljesedett ki igazán. A friss album ráadásul nemcsak a közönség, de a kritikusok elismerését is kivívta, régi hangjuk megtalálásáról pedig mi sem tanúskodik jobban, mint a Black Hoodie és annak nem minden humort nélkülöző klipje. Nem csoda, hogy a Legjobb Metal Előadás kategóriájában a dalt Grammy-díjra is jelölték idén! A Body Count sosem volt még ennyire brutális, végre ismét élőben láthatjuk a kreativitása csúcsán lévő bandát június 17-én a Budapest Parkban.

 


 

www.budapestpark.hu

Facebook event: www.facebook.com/events/428558310880026